4. fejezet

- Francba, francba - fogtam a fejemet. - Alex, mi a fészkes fenét művelsz itt, és mit csináltál a sötétben a zárral?
- Csak meg akartalak lepni, gondoltam, örülsz majd, ha látsz. Erre te megvakítasz. De örülnék, ha látnálak - dörzsölgette a szemét, a falnak dőlve.
- Ne haragudj! De mégis mire kellett volna gondolnom, amikor épp a záram előtt matat valaki a sötétben? - magyarázom.
- Hé, te adtad a kulcsot, én csak használom.
- De a sötétben? - hangsúlyoztam az abszurd körülményt.
- Jól van, na. Nem ismerem ki magam itt. Nem tudtam, hogy hol keresem a villanykapcsolót. De nem mehetnénk be?
- De, persze - és az ajtó elé léptem, hogy kinyissam. - Gyere!

Beléptem az ajtón, kibújtam a papucsból, és feloltottam a villanyt. A nappaliba mentem, ledobtam magam a kanapéra, és vártam, hogy Alex is befusson. Ahogy beért, ő is hozzám hasonlóan kényelembe helyezte magát, és bámult maga elé.
- Alex! Hahó - lóbáltam előtte a kezemet már lassan röpke tíz perce.
- Hm?
- Örülök neked, félre ne érts, de miért vagy itt? - néztem rá kérdőn.
- Hát, csak gondoltam meglátogatlak, nincs semmi oka. Meg hát, van egy két dolgom erre felé.
- Rendben. És meddig maradsz?
- Addig, amíg az én drága nővérkém ki nem hajít - ölelt meg.
- Na, majd meglátjuk, hogy viselkedsz- kacsintottam rá.
- Mint egy kis angyal - vigyorgott. Én pedig alig észrevehetően összerándultam az angyal szócskára.
- Na, persze! Higgyem is el? - néztem rá szemöldök felvonva. - Nem eszünk valamit?
- Ilyenkor? Lexy, lassan éjfél - közölte velem, mint ha egy elmeháborodottal beszélne.
- Igen, lassan éjfél. De én éhes vagyok. Amúgy nem ráérsz?
- Oké, szendvicset kérek - mondta bazsalyogva.
- Gyere, segíts, öcskös - húztam magammal.
- Igenis- húzott el mellettem a konyha irányába. Egyenesen a hűtőmre vetette magát, még jó, hogy bevásároltam.

Előszedtünk minden alapanyagot, majd elkezdtünk szendvicseket gyártani. Vagyis csak kezdtünk volna, ha Alex tudta volna, hogy a vaj a kenyérre való, és nem rám. Ebből kifolyólag kezdtünk el egy rövid kimenetelű kajacsatát.
Pár perc múlva már a pulton ültünk, és épp a muníciót eszegettük, miközben jókat beszélgettünk és röhögtünk megállás nélkül. Imádtam Alexet, ő örök gyerek volt, hiába töltötte be a tizenkilencet. Persze a másik öcsémet, Dant is szerettem, csak sajnos, őt nem olyan sokszor láttam, mint Alexet. Dan anyáékkal lakott, mert még középiskolába járt. Sajnos, a szüleimmel is csak akkor találkoztam, ha haza utaztam New Yorkba. Ami mostanság nem sűrűn fordult elő.
Alex lengette előttem azokat a hatalmas lapát kezeit, mire a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy Alex vállán vagyok, és ő megindult velem a fürdőbe.

- Alex, meg ne próbáld! A kocsidban éjszakázol! Én figyelmeztettelek - kiabáltam, miközben őrült módjára kapálóztam lökött öcsém széles vállán. Ahogy elértük a fürdőszoba ajtaját, pióca módjára kapaszkodtam az ajtófélfába, és úgy hisztiztem, hogy azt még egy ovis is megirigyelhette volna. De Alexet nem hatottam meg. Egy határozott, és számomra fájdalmas rántással elválasztott a kapaszkodómtól, aztán ledobott a hátáról, bele a kádba, és rám engedte a jéghideg vizet. A kapálózásommal csak azt értem el, hogy úszott az egész fürdő, Alex pedig majd megfulladt a röhögéstől.
- Ú... Úgy nézel ki, ... Mint egy ázott kutya - röhögött teli szájjal. De ahogy hátra lépett, elvágódott a vizes kövön, tovább röhögve.
- Hehe, de vicces vagy, te hülye. Ezt még meg fogod bánni - húzódott a szám ördögi vigyorra. Erre már ő is felnézet.
- Mire gondolsz? - jött oda, hogy segítsen kimászni a kádból, de én gyorsabb voltam, és kipattantam, majd elügettem mellette vigyázva, nehogy elhasaljak.
- Majd meglátod - vigyorogtam szüntelenül. - Jó éjt! A vendégszoba szemben, érezd magad otthon. Majd reggel találkozunk- mondtam, miközben kitaszigáltam az ajtón.
Ahogy Alexet az ajtón kívül tudtam, elkezdtem magam kihámozni a vizes cuccokból, és elmentem rendesen lefürdeni. Később, már pizsiben libegtem, ki és bújtam az ágyba.

Reggel oltári nagy zajra keltem, ami a konyha felől jött. Épp elindultam megnézni a zaj forrását, mert az okozójában már biztos voltam- Alex, ki más?! A konyhától pár lépésre voltam, mikor megszólalt a csengő. Elindultam vissza bejárat felé, mikor Alex eldöcögött mellettem, és engem leelőzve nyitotta ki az ajtót. Valaki nagyon látni akart, mert már jó ideje feküdt a csengőn.
- Kisasszony, ezt nem éled túl. Kinyír... - és az én egyszemélyes kivégző osztagom csöndben maradt. Valószínűleg a tornádó belépőjét Alex akadályozta meg, aki, mint egy jól lakott ovis vigyorgott Mayre.
De miért van így kibukva May? Basszus, nem hívtam fel! A francba, tudtam, hogy elfelejtettem valamit!
- Basszus, May, ne haragudj! Máshol járt az eszem.
- Azt látom. Hello, Alex - köszönt a még mindig bambán vigyorgó öcsémnek.
- Szia. Hűha, May, egész kikupálódtál!
- Igazán kedves, kösz. De ezt töröld a nőzős szótáradból. Elég gyatra. Van, aki bedől ennek? - kerülte ki Alexet barátnőm, és ledobta magát a nappali egyik foteljében.
- Hát, gondolom, nem a dumámért bomlanak a csajok - vigyorgott kajánul a sértett.
- Oké gyerekek, csendes pihenő - szóltam közbe, mert már láttam May ábrázatából, hogy egy epés megjegyzést fontolgatott.
- Szóval, hogyhogy ez itt van? - nézett rám barátnőm az ez szónál Alex felé bökve, aki duzzogva elvonult folytatni a reggeli készítését.
- Csak beugrott. Van egy-két elintézni valója.
- Aha, persze - azzal minden figyelmét az egyik divatlapnak szentelte.
Én egy darabig csak figyeltem, ahogy barátnőm rongyosra lapozta a magazint. Ezt hamar megunva, inkább bementem a konyhába, hogy kiderítsem Alex nem amortizálta-e le teljesen a konyhai felszerelést. A konyha még épségben volt, bár ezt az említett hímneműről nem állíthattam.
- Alex, mit műveltél? - léptem a csap mellett álldogáló öcsémhez.
- Semmit, csak az egyik kezem gyorsabb, mint a másik - vágott egy fintort, mikor a hideg víz alá dugtam az ujját, amit megnyirbált.
- Ne fintorogj, nem fáj ez.
Nem értem a pasikat. A legkisebb „sebesülésüket” is képesek halálos betegként megélni. A férfiak lennének az erő jelképe a női nem számára, de némelyik férfi már egy megfázástól is a halálán van.

- Hé, már lefagyott a kezem!
Alex ujja már nem vérzett, ezért elengedtem, és elindultam, hogy keressek neki egy sebtapaszt. A gyógyszeres dobozban pont ráakadtam egyre, és odaadtam öcsémnek, de aztán mégis én ragasztottam le a sebét, mikor láttam, hogy mennyit szerencsétlenkedett.
- Kösz - mondta, és elindult a nappaliba, a magazinok réme felé. Drága kisöcsém a nappali legtávolabbi pontját szemelte ki magának, csak, hogy véletlenül se kelljen kommunikálnia bárkivel is. Menetközben megkaparintotta a távirányítót, és rögtön az egyik sportcsatornánál kapcsolt. Ezek után a reggelizéstől is elment a kedvem, így követve a példájukat én is a nappali felé vettem az irányt, leültem a két fotel közötti kanapéra. Felváltva pillantgattam feléjük. Pár perc elteltével, May abba hagyta az újságok kínzását, felpattant, és egy Majd hívlak! elmorgása után kiviharzott a lakásból. Alex ezzel mit sem törődve, mereven bámulta a focimeccset.

Mi a franc van itt? Nem értettem őket, mert régen tök jól kijöttek egymással. Mindegy, előbb vagy utóbb úgyis kiderül, de remélem, inkább előbb. Még egy darabig figyeltem Alexet, aki még mindig rendíthetetlenül bámulta a meccset, bár láttam rajta, hogy a gondolatai nem igazán a foci körül forogtak. Inkább nem kezdem el zaklatni a kérdéseimmel, mert az nem lett volna valami kellemes társalgás.
Feltápászkodtam, és bevonultam a fürdőbe. Egy gyors, frissítő zuhany után, a szobába mentem, és mivel volt egy kis szabadidőm, úgy döntöttem rendet rakok, mert a szoba már inkább hasonlított egy katasztrófa sújtotta területre, mint egy hálószobára. Összeszedtem a ruhákat a földről és egyéb tartózkodási helyükről. Majd beszereztem egy méretes szemetes zsákot, és lomtalanítani kezdtem, a zsák hamar megtelt, zsúfolásig lett tömve különféle cuccal. Azután, hogy sikerült elfogadható állapotba hoznom a szobát magam után vonszolva a zsák szemetet, elindultam a nappali felé, hogy megkérjem az öcsikémet cipelje le a zsákot.
Mire nem jó, egy férfi a háznál?
De a dohányzóasztal közepén egy cetli hevert, amin Alex macskakaparásra hasonlító írása közölte, hogy elment levegőzni, majd jön.

- Szuper. Amikor kellene nincs itt - morogtam az üres lakásnak. Lassan elindultam vissza a szobába, magamra rángattam egy melegítőnadrágot és egy trikót, mert nem volt mit tenni, le kellett vonszolnom a zsákot a kukákhoz.

Már a második emeleti lépcsőfordulóban pihentem a zsákon ücsörögve, mikor közeledő hangokat hallottam. Na, nem a fejem rejtett zugából, hanem a lépcsőn. Oliver és egy szőke, modellnek kinéző lány jött felém. A lány csak úgy csüngött a fiún, és folyamatosan kacarászott, ami már az első két másodperc után hihetetlenül idegesített. Amint Oliver észrevett, elmosolyodott és még jobban az ölelésébe vonta a lányt, aki erre ennél is jobban fellelkesedett. Nem törődtem velük, inkább kibámultam az ablakon. Ahogy elhaladtak mellettem felpattantam, és gyorsan elindultam a lépcsőn, magam után húzva a zsákot, ami most valamivel könnyebben pattogott le a lépcsőfokokon. A szemét elhelyezése után elmentem a közeli parkba sétálni egy kicsit.
Már lassan egy órája ültem az egyik hintában, mikor eszembe jutott, hogy haza kellene mennem, mert nem egyedül vagyok, és főznöm kellene valami ebédet. Vagy legalább rendelni valamit.

A konyhában takarítottam a kajamaradványokat, ugyanis sikerült odaégetnem a bolognai szószt, és a tésztát is elrontani. Még soha nem égettem le semmit, nem értettem, mi van velem. Már éppen kezdtem unni az edények tisztogatását, gondoltam, inkább kidobom őket, csak ne kelljen tovább súrolni, mikor megszólalt a csengő. Elindultam a bejárathoz, menet közben előkaparva pénztárcámat a táskámból, és nagy lendülettel kivágtam az ajtót, abban a reményben, hogy a túloldalon a pizza futár vár a rendelésemmel. A kaja helyett egy szőke, agyon sminkelt, alul öltözött nő vigyorgott rám. Nem is vigyorgás volt az, inkább vicsorgás. Bár, ahogy meglátott a mosolya fokozatosan hervadt le az arcáról.
- Szia! - köszönt magas, már-már denevéreknek is fájó hangszinten.
Míg ő folyamatosan a hátam mögé leselkedett, én kíváncsian vettem szemügyre a plázacicát. Már egy ideje csak bámultam rá, és vártam, hogy kiböki, mit akar. Az is megfordult a fejemben, hogy visszamegyek, teszem a dolgom, aztán később megnézem, hátha addigra rájön, mit is akar.

Kedves Olvasó!!
A kritikáknak most is nagyon tudnék örülni. Valami vélemény?
Kíváncsi vagyok, ki mit gondol? Nem kell hosszúnak lenni, pár szóval is megelégszem! =)