3. fejezet

Amint kiszálltam May vadonatúj, piros Ford Mustangjából, ő letekerte az ablakot, és utánam szólt, hogy nyolcra mindenképpen készüljek el. Én csak intettem neki, mert már elég sokan néztek felénk, és én Mayjel ellentétben, nem szerettem a központban lenni.
Barátnőm egy hatalmas mosoly kíséretében elszáguldott az ő tűzpiros paripáján. Még egy darabig bámultam utána, aztán sarkon fordultam és felcaflattam a negyedikre. Ahogy odaértem, gyorsan beléptem az ajtón, mert még véletlenül sem akartam találkozni egy új szomszéddal se.

Végre hazaértem az én biztonságot nyújtó, mentsváramba!

Itthon nyugalom és béke fogadott, nem volt nyüzsgés, bár néha felhallatszott az autók eszeveszett dudálása és fékcsikorgása. Miután levettem a cipőmet, és a táskámat mellé hajítottam a földre, persze csak azután, hogy a mobilomat kitúrtam belőle, hogy magammal vigyem a nappaliba. Így azonnal fel tudom venni, ha valakinek épp most lenne szüksége rám. Leültem a kanapéra - nem épp nőiesen -, szétdobált végtagokkal; szó szerint elterültem. Kényelmes volt ülni a csöndben, és nem törődni, nem figyelni semmire. Nem sokáig élvezhettem magányomat, ugyanis a telefonom rezegni kezdett az üveglapon. Majdnem leesett, az utolsó pillanatban kaptam el. Egy kis boríték virított a kijelzőn, jelezve, hogy üzenetet kaptam.
> Lexy, emeld meg a segged, és kezdj készülődni. Majd megyek.(L) Puszi <

Úristen, nem is ő lenne!

- Megyek már - sóhajtottam, majd lassan feltápászkodtam, és elindultam a fürdő felé, hogy teleengedjem a kádat. Míg folyt a víz, körberaktam a kád peremét mécsesekkel. Úgy gondoltam, mivel May, csak órák múlva érkezik, nem kell tíz perc alatt összekészülnöm, hanem mindent elintézhetek lassan, nyugodtan. Elvégre, nem hajt a tatár.
Amint megtelt a kád, belehuppantam, és a mécseseket kezdtem el bámulni, miközben megpróbáltam kikapcsolni az agyamat. A próbálkozásom hasztalan volt, mert gondolataim mindig egy személyhez tértek vissza; Oliverhez..

Én ezt nem hiszem el! Miért gondolok rá? Miért zavar, hogy csak egy ajtóval arrébb van tőlem? Miért érdekel engem, hogy mit mond? Reggel is úgy felkaptam a vizet a hülye beszólásai miatt… De miért? Istenem, beleőrülök ebbe a sok miértbe! Elvégre nem kellene, hogy érdekeljen, mert nem tetszik nekem, sőt, utálom azt a nagyképű, egoista, izomkolosszust, aki örökösen csak rajtam köszörüli a nyelvét. Lehet, hogy ez egyes női egyedeknek bejön, de nekem hányingerem van tőle.

Míg a testem vett egy nyugtató fürdőt, addig az agyam egyre jobban zsongott. Gondolataim között ott kóricált az ördög, Oliver képében. Hogy eltereljem a figyelmemet a konyhába mentem, hogy készítsek egy kis harapnivalót. A fürdőből kifelé menet, egy köntöst vettem magamra, a fejemre pedig egy törölközőt tekertem. Háromnegyed hét volt, így volt időm nyolcig, hogy felöltözzek, kisminkeljem magam, és még egyek is.
Az utóbbit hamar letudtam, egy gyors „mindent rá” szendviccsel, amit a TV előtt fogyasztottam el. Az utolsó falatokat gyűrtem le, mikor valaki dörömbölni kezdett az ajtómon, de olyan hangosan, hogy azt hittem, pillanatokon belül az FBI töri rám. Hogy megmentsem az ajtómat odacsoszogtam, és kilestem a kukucskálón megnézni, ki a merénylő.
Nem kis meglepetésemre May toporzékolt kint a folyosón. Épphogy kipattintottam a zárat, mikor, mint egy hurrikán söpört be az mellettem, engem az ajtó és a fal közé szorítva.
- Szia, May! Gyere beljebb - mondtam neki, bár feleslegesen, mert ő már a nappali közepén várt rám. - Örülök, hogy látlak, és meg ne sértődj, de még csak hét óra van. Ha jól emlékszem, neked nyolcra kellett volna jönnöd.
- Jól emlékszel- mosolyodott el bamba ábrázatomon.
- Akkor minek köszönhettem korai látogatásodat?
- Csak arra gondoltam, hozok egy-két göncöt neked, hogy legyen miben jönnöd- és közben egy hatalmas kupac ruhát szórt ki egy szintén nem kis méretekkel rendelkező szatyorból.

Azt a…, eddig hol volt ez a szatyor?

A kupac fölé hajoltam, és elkezdtem nézegetni a különféle színű és fazonú ruhadarabokat, ahogy a végére értem, kétségbeesetten néztem Mayre, aki a ruha halom mellett ült, és aki eddig csöndben figyelte ügyködésemet.

- Most meg mi a baj? - kérdezte nyugodtan.
- Csak az, hogy ez mind ruha.
- Hát persze. Meztelenül nem jöhetsz, bár valószínűleg elég sok pasi értékelné. Meggondolandó- vigyorgott.
- Hülye! Nem úgy értettem. Persze, hogy ruhában megyek, de ezek szoknyák. Én nem hordok szoknyát- jelentettem ki.
- Lehet, hogy eddig nem hordtál, de most fogsz. Szép vagy, jó az alakod, ennek ellenére mindig farmerban, pólóban és tornacipőben rohangálsz.
- De ha az a kényelmes! És nem csak pólót hordok, vannak trikóim is.
- Ó, mekkora előre lépés! Lexy, bulizni megyünk, nem jöhetsz farmerban, tornacipőben, meg egy snassz felsőben. Legalább, most az egyszer csípd ki magad! Légy csinosabb, mint szoktál. Próbálj fel néhányat a kedvemért és majd a végén döntesz.
- Ma feltűnően sokszor engedtem neked- morogtam, mire csak egy elégedett vigyort kaptam válaszul. - Oké, most az egyszer. De magas sarkút semmi pénzért. Teljesen megbuggyantam - dünnyögtem miközben elindultam egy adag ruhával a kezemben, hogy rögtönzött divatbemutatót tartsak barátnőmnek.
- De csak, mert szeretsz- ült ki az arcára egy győzelmi mosoly.
- Ez a Te szerencséd, de utána vége a gyereknapnak. Békén hagysz!

Az első egy szürke kis ruha volt. Nyakba akasztható és az egész hátam kilátszódott belőle, de nem lehetett alá melltartót felvenni, szóval nem ez volt a befutó. Kilibbentem benne May elé, akinek elnyerte tetszését, de én gyorsan elmagyaráztam neki, hogy ebben ki nem teszem a lábam a lakásból, és akkor itthon bulizunk. Másodjára egy lila következett, de ahogy megláttam, hogy a dekoltázsa szinte a köldökömig ér rögtön le is rángattam magamról. Így ment ez még tizenöt-húsz percig, mire találtam egy olyat, amiben emberek közé is ki mertem menni. Ezek után következett egy gyors hajszárítás és egy kis smink. Közben May is választott magának egy ruhát és bevonult a fürdőbe, hogy elintézze az utolsó simításokat magán, én pedig szemügyre vettem magamat a tükörben.

Fekete hajam most szétterült a hátamon, kontrasztban állva kék szemeimmel. Végül egy lenge, nyári ruhát vettem fel, ami úgy nézett ki, mintha egy abrosszal tekertem volna körbe magam, a nyakamban megkötve az anyagot.
Nekem tetszett a fekete, térd fölé érő ruha, aminek dekoltázsa is épphogy csak volt. Nem szerettem mutogatni magamat, mert olyankor a pasik mindig csorgatni kezdték a nyálukat, mint a húsra éhes ragadozók, aztán megpróbáltak felszedni. Erre nekem semmi szükségem nem volt. Mivel a magas sarkú szóba sem jöhetett, egy lapos talpú, nyári papucsot vettem fel mellé. Így a nagytükör előtt végig mérve, magamat megállapítottam, hogy nem is olyan rossz, sőt, egész elfogadhatóan néztem ki. Bár a sminkeléssel sem estem túlzásba, mert csak szemceruzát és szempillaspirált használtam. Míg én tükörképemet nézegettem May is előkerült, és odalépett mellém.
Nagyon jól nézett ki. Szőke, hosszú haja most kis csigákban hullott a vállára. Egy tűzpiros, pánt nélküli, tapadós koktélruhát viselt, és erősebben sminkelte ki magát, mint én, kihangsúlyozva zöld szemeit. Minden elismerésem az övé volt, ugyanis magas sarkút vett fel. Nekem sosem volt erősségem az abban való járás, mert két lépés után biztosan kitörném a nyakamat.


Nem sokkal nyolc óra után végre elindultunk. Mikor kiléptünk a lépcsőházból, a szememmel a piros csodát kerestem, de helyette csak egy türelmetlen taxist találtam. Ránéztem Mayre, mire ő csak megvonta a vállát, és a taxi felé kezdett tolni. Épphogy behuppantunk a járgányba, az rögtön elindult még az úti célt sem kérdezte meg. May ezt gyorsan orvosolta, bediktált egy számomra ismeretlen címet, majd elégedetten hanyatt dőlt mellettem, és csak vigyorgott, mint egy tejbe tök.
- Most mi van? - kérdezte, mikor látta, hogy az arcomról nem tűnik el a csodálkozás és kíváncsiság egyvelege.
- Jaj, May! Ugye, nem?! – elég kedveszegetten szólalhattam meg, mert barátnőm arcáról eltűnt a mosoly.
- Mit nem? - húzta fel a szemöldökét.
- Máris összetörted a kocsit? Hiszen csak most hoztad el a szalonból- sipítottam, legalább olyan elkeseredetten, mintha az én kocsimról lett volna szó. Apropó, fel kellene hívnom a szerelőt, hogy az enyémet már megjavították-e.
- Dehogy! Otthon van a garázsban, biztonságban- válaszolta az utolsó szót kihangsúlyozva. - Csak gondoltam, mivel ma kirúgunk a hámból, nem kellene vezetnünk, ezért hívtam taxit.
- Oh, értem- mondtam már halkabban, és kibámultam az ablakon, de még hallottam, ahogy May felkuncog mellettem. Nagyszerű. Megint sikerült túldramatizálnom a dolgokat. Fantasztikusan indul ez az este is, akárcsak a ma reggel.
Tíz perc autózás után érkeztünk meg az ismeretlen buliba, May szállt ki utoljára a taxiból, mert ő fizette ki a sofőrt. Az istenért sem hagyta volna, hogy én is adjak bele pénzt, mondván, ő hívott bulizni, majd ő fizet, én csak érezzem jól magam.

Na, majd meglátjuk, mi lesz ebből a nagy „ereszd el a hajam” partiból. Fizetés után May is ott állt mellettem, és együtt néztünk szembe a B2-vel, ami előtt rengeteg ember ácsorgott. Barátnőm, mit sem törődve velük elindult a biztonságiak felé, ott aztán egy hatalmasat sikítva ugrott egy nagydarab srác nyakába.
- Szia, Brad!- sipította May. A srác a kezdeti sokkot legyőzve, visszaölelte, aztán bájosan elcsevegtek pár percig. Hogy ne zavarjam meg a viszontlátás örömét, a környéket kezdtem felmérni, aztán már csak azon kaptam magam, hogy barátnőm a kezemnél fogva rángat be a szórakozóhelyre, egyenesen a pulttól nem messze álló asztalok egyikéhez. Ott elengedte a kezem, majd szembe fordult velem.
- Mit iszol?
- Őszi levet, köszi.
- Szóval, akkor egy feles és egy cherry- s őszi lét– mondta, és már ott sem volt. Tiltakozni sem volt időm.

Már meg sem lepődtem rajta, sőt, számítottam rá, hogy nem úszom meg alkoholmentesen azt a kiruccanást. Míg May beszerezte az italokat, idebent is megpróbáltam körülnézni. Úgy gondoltam, hogy biztos most nyitott a klub, mert még sosem voltam itt, és nem is hallottam róla. Pedig May – valószínűleg – az összeset ismerte San Fransisco- ban. A hely nem volt egy csicsás, elit klub, de a belterülete hatalmas volt, amit ki is használtak. Amikor valaki belép az ajtón egy kis meglepetés éri. Ha nem figyel, tíz-tizenkét lépcsőfokot eshet, ugyanis a klubnak egy pinceszerű hely ad otthont.
Maga a klub többfunkciós, mert minden sarokban más dologgal foglalhatta le magát az ember. Az egyik sarokban billiárdasztalok voltak, még egy másikban a darts és a csocsó kedvelői élhették ki magukat. A másik két sarokban már nem a játéké volt a főszerep. Az egyik sarokban kényelmes fotelek és asztalok voltak elhelyezve - itt ültünk mi is -, a másik oldalra pedig egy színpadot építettek fellépők számára, és táncparkettnek is hagytak helyet előtte. A bárpult kapta a központi szerepet, a klub közepén helyezték el kör alakban, hogy a vendégek bármelyik irányból megközelíthessék.

A klub feltérképezése után unalmamban az embereket kezdtem figyelni, és azon agyaltam, hogy hány módon tudnám kinyírni barátnőmet, amiért ott hagyott egyedül, és pechemre már legalább öt részeg egyén próbált velem szemezni. Zsiráf módjára nyújtogattam a nyakamat hátrafelé, a bár irányába, mikor a velem szemben lévő szék megmozdult, ahogy valaki elhelyezkedett rajta. Teljesen meg voltam róla győződve, hogy May az, ezért neki is kezdtem, hogy ismertessem vele annak a következményét, hogy ilyen sokáig magamra hagyott.
- May Velington, a halál lánya vagy! Mégis, hogy képzelted, hogy itt hagysz ennyi nyálcsorgató pasi között?! Hát nem vagy... - felnéztem a velem szemben ülő személyre, aki fuldoklott a röhögéstől, és aki történetesen nem az én barátnőm volt. A lehető legkevésbé hiányzott, hogy még itt is összefussunk, de Oliver ült velem szemben. Ráadásul nevetett is. Rajtam.
- Kopj le, ördögfióka. Semmi kedvem hozzád- mondtam neki, miközben egyre sűrűbben tekintgettem May felé, illetve csak arra, amerre sejtettem, hogy lennie kellene.
- Jaj, Angyalka! Ne legyél dühös, csak láttam, hogy itt árválkodsz köztünk, a „nyálcsorgató” pasik között, és gondoltam, köszönök.
- Szia! - köszöntem, majd, ahogy végignéztem rajta, megállapítottam, hogy nagyon jól fest ma este. Úristen, én megbuggyantam, mikre gondolok már megint?! Elment az eszem.
- Nem értelek- nézett rám homlok ráncolva.
- Nem is kell. Felesleges egymásra időt pazarolnunk. Én sem értelek, és nem is akarlak- mondtam, és tüntetőleg el is fordultam más irányba, de ő nem adta fel, még vagy tíz percen keresztül élvezhettem a kellemesnek nem mondható társaságát. Csak ült velem szemben, és bámult a képembe, ami már nagyon idegesített.

Mikor May előkerült az italokkal, azokat gyorsan felhörpintettük, és drága barátnőmmel a táncolók felé indultam. Nem biztos, hogy a világ legjobb ötlete volt, de legalább így nem bámultak az arcomba tíz centiről. Ahogy elértük a táncteret, May, mint egy megvadult boa tekeregni kezdett, a nem épp az én ízlésemnek megfelelő zenére. Azzal, hogy önként besétáltunk a táncolók közé, mi is a felhozatal részévé váltunk, mert a szingli pasik, mind az itt szórakozó hölgyeket jutalmazták meg a figyelmükkel. Oliver is köztük volt, egy pohárral a kezében, ami ki tudja hányadik „üdítője” volt aznap este.
Nagyon hamar meguntam, hogy a pasik úgy néznek, mint ahogy a hentesnél a húst szokás, ezért sűrű bocsánatkérésekkel bombáztam Mayt, és közöltem vele, hogy haza megyek. Nem fogadta kitörő örömmel, de beletörődött. Biztosítottam arról, hogy már nagylány vagyok, és egyedül is haza találok, de azért megkért, hogy amint haza értem hívjam fel, hogy ne aggódjon. Egy gyors búcsú után a kijáratot vettem célba, és igyekeztem sérülés mentesen átmászni a tömegen, és kijutni.

Az utcán már alig lézengtek emberek, és a levegő kifejezetten kellemes volt. Egész gyorsan haza gyalogoltam, pedig nem is siettem, mert jól esett most sétálni, és kicsit kiszellőztetni a fejem. Mikor felértem a negyedikre, azt vettem észre, hogy valaki matat a zárammal. Ijedtségemben gyorsan a sprayért nyúltam a táskámba, és megközelítettem az alakot, céloztam és fújtam, mire az alak felüvöltött. Felkapcsoltam a villanyt, hogy lássam, mi történt, de inkább rögtön le is oltottam.

Hello-bello Kedves Olvasó!!
Ha van egy kevéske időd, örülnék a kritikának.
Csak, hogy tudjam kinek,mi a véleménye róla.=)