1. fejezet

Az a szar vekker. Nem hiszem el, már megint reggel van?! Miért csörömpöl ilyen hangosan?!
- Jól van, oké! Fent vagyok már! - motyogom kissé álomittasan és egy nagy lendülettel küldöm a párnámat a hangforrás irányába. De sikertelenül, az a vacak csak nem halkul. A párna lelökte az órát az eredeti helyéről és a földre esnek. Szerencsére, a párna alatt kötött ki a szerkezet, így már sokkal halkabban hallom.

Végre sikerült mozgásra bírnom a végtagjaimat és kikászálódtam az ágyból. Első utam a fürdőbe vezetett, hogy ez a nem éppen zökkenősmentes ébredés után egy kis életet leheljek magamba. Beálltam a zuhany alá és magamra engedtem először a hideg, majd a meleg vizet, így kicsit több életerővel folytattam a reggeli teendőimet. A fürdő szoba után a konyhában kötöttem ki, hogy valami reggelit kerítsek, de mivel bevásárolni nem volt időm, és ahogy elnézem a hűtőt, ami ,,lakatlan”, ezért maradok a jól bevált müzlinél. A tejet kibogarásztam a hűtő aljából, a müzlit a szekrényből és mindezt egyesítettem egy müzlis tálban. Voila! Kész a reggeli. Fogtam a komoly munkám eredményét és leültem vele a tv elé. Úgy igazán nem kötötte le a figyelmemet a készülék, csak a csatornákat váltogattam, miközben a reggelimet lapátoltam magamba. Ahogy elpusztítottam, örömmel vettem észre, hogy még van félórám nyitásig. Így szép lassan összekészülődtem, hogy elindulhassak a munkahelyemre, ami a Hard Rock Caffee volt, szerettem ott dolgozni, elég közel volt a lakásomhoz és az emberekkel se volt semmi bajom. Miután megtaláltam a kulcsokat, amik elbújtak előlem a szekrény alá és most, hogy már a mobilomat is a táskába tudhattam, kiléptem a lakás ajtaján.

Útközben San Francisco fél lakossága került az utamba. Istenem! Nem is velem történne meg, mindenki ilyenkor közlekedik?! Látszik, hogy az emberekben él a birka szellem. Mindenki hömpölygött az előtte lévő után.

Na, de végre már célba értem, ám valami nem stimmel az ajtóval, mert nyitva van. Pedig ennek nem így kéne lennie, mert este én zártam be, reggel pedig én nyitok. A kezdeti zavarodottságon és sokkon túltéve magam, gyorsan elkezdtem keresgélni a táskámban, hogy valami védekezésre alkalmas eszközt találjak, az esetleges betörő ellen. Hát, pechemre otthon hagytam a nindzsa cuccom valahol a szuper hős szerkóm mellett, ezért kénytelen voltam beérni a parfümömmel, de ez is több a semminél. Így, teljes harci felszerelésemmel löktem be a kávézó ajtaját, majd bedugtam a fejem a résen, hogy körbe kémleljek. De a helyiség látszólag üresnek mutatkozott, azt leszámítva, hogy a kávéfőző épp az utolsó csöpp adag kávét adta ki magából. Nem volt mit tenni, beljebb léptem és jobban szemügyre vettem a helységet. De várjunk csak, hisz a kávéfőzőt kikapcsoltam záráskor. Mi van ma?! Vagy a technika önállósodott vagy valaki olyan van itt (vagy csak volt), akinek épp a mi csoda kávénkra fájt a foga. Elindultam a pult felé, hogy lekapcsoljam a gépet, mikor valami neszt halottam és hirtelen barátnőm, May ugrott ki a pult alól. Ijedtembe léptem egyet hátra, de amilyen béna vagyok, sikerült hanyatt esnem a saját lábamba és így a földről nézni Mayt, aki összegörnyedve és már könny hullatva röhögött rajtam.

- Na szép, betörsz, önállósítod magad, megijesztesz és most meg csak röhögsz?! Felvakarnál innen? - kérdeztem egyre morcosabban.
- Igeeen - mondta May még mindig hatalmas vigyorral az arcán, miközben talpra állított – Ne haragudj – mondta - Kár, hogy nem vettem fel, annyira vicces volt! - vigyorgott, mint a tejbe tök.
- Kac-kac-kukac! - morogtam.
- Jaj Lexy, ne légy már ilyen! Bár a belépőd se volt semmi, mint valami kommandós! - És ismét feltört belőle a röhögés.
- Csak, kicsit bénább - mondtam már én is mosolyogva - De, hogyhogy itt vagy? - tettem fel a napkérdését.
- Hát, az úgy volt,... - kezdet volna bele, de gyors félbe szakítottam, mert már tudtam, hogy ez hosszú lesz.
- Várj, várj! Először szerzek magamnak egy vödör kávét, aztán a Tiéd vagyok! - mondtam vigyorogva, mire csak egy grimaszt kaptam. Sietősen elmentem és csináltam magamnak egy bögre kávét, majd elindultam vissza Mayhez, aki addigra már betelepedett egy kényelmes boxba.
- Most már kezdheted - helyeztem magam kényelembe vele szembe.

Több se kellett neki, rögtön bele is kezdett. Végig hallgattam, hogy merre járt az elmúlt három hónapban. Mert történetesen, az én legjobb barátnőm a Hard Rock Caffee tulajdonosának a lánya, és mióta lediplomázott marketingből, most már ő is kivette a részét a cég vezetéséből. Minden egyes új kávézó megnyitásánál jelen volt, ezért is utazott annyit. Azt is megtudtam, hogy nem csak dolgozott, hanem kiélvezte a városok által nyújtott lehetőségeket, mind szórakozóhely, mind pasi téren. Na igen, így ismerem őt, összeköti a hasznosat az élvezetessel, de persze az első mindig a munka, nagyon szigorú tudd lenni magával ha üzletről van szó, mindig a tökéletesre törekszik és ezt jóformán el is éri. Ahogy végig hallgattam az egyes részeknél, akár 18as karikájú esti mesének is alkalmas élmény beszámolóját, még maradt egy- két megválaszolatlan kérdésem.

- Oké, oké! Nem is te lennél! - mondtam egy fülig érő vigyor kíséretében.
- Na, most miért? - kérdezte tettettet sértődöttséggel, de a mondat végén már ő is mosolygott.
- De valami nem értek - mondtam neki.
- Mégis mit? Mi nem világos? - kérdezte kíváncsian.
- Hát igazából,... - kezdtem volna, de félbe szakított.
- Drága Lexykém, tudod mikor egy fiú és egy lány kölcsönös vonzalmat érez egymás iránt,... - magyarázta nagy komolyan.
- Hóhóhó! Ácsi! Engem nem a Te felvilágosító órád érdekel. Csak arra lettem volna kíváncsi, hogy honnan szereztél kulcsot?
- Ohh, csak ennyi? Aputól, és van számodra még egy jó hírem, Andrew ma nem jön, lebetegedett.
- Mi? Ne már. Akkor egész nap gürizhetek egyedül? - kérdeztem teljesen kétségbe esve. Ennyire nem szúrhat ki velem a Sors.
- Dehogy, látom nem érted. Én segítek ma be neked, azért is jöttem. Meg persze, hogy egy kicsivel több időt lehessünk együtt – mosolygott - Már úgyis kezdtél hiányozni! - ült oda mellém és kaptam tőle egy borda reccsenős ölelést.
- Te is hiányoztál már - öleltem vissza - Na, de akkor munkára fel.
- Igenis, főnők - ugrott fel és tisztelgett, majd felhúzott engem és ülőhelyzetemből és karöltve indultunk meg a pult felé. Mivel a kávézó csak kilenckor nyit és még csak nyolc óra van, ezért lassan lepakoltuk a székeket és kikészítettük az asztalokra a cukrokat, szalvétákat, az étel- és az itallapot. Már nyitás előtt készen voltunk az előkészületekkel, így, dolog híján felpattantunk a pult melletti bár székekre egy- egy kávéval és tovább beszélgetünk.

Pontban kilenckor viszont, megnyitottuk az ajtót a koffeinre éhes vendégek előtt. Nem is kellett sokáig tétlenkedtünk, rögtön megjelent az ajtóban egy kisebb tömeg és helyett foglaltak az egyik boxban. Így ment ez, egészen délig, utána megrohamoztak minket az emberek. Valóságos invázió volt, már azt se tudtuk, hol áll a fejünk, szinte automatikusan tettük a dolgunkat. Dehogy, teljes legyen a napom, ahogy elment az utolsó hulláma az emberseregnek, épp az egyik asztalt szedtem le, mikor egy lendületes hátraarccal beleütköztem valakibe. Azzal a nagy lendülettel estem hasra alattam egy sráccal és kettőnk között, pedig a teli tálcával.

- Helló, Angyalka! Hát te, honnan pottyantál?! - stírölte a srác a plafont, közben pimaszul bazsalyogott, miközben a keze egész véletlenül a seggem épségét ellenőrizte.
- A pokolból, szivi! - vigyorogtam rá negédesen, miközben teljesen véletlenül a férfiasságán térdeltem, persze csak finoman.

Amint felálltam, ott hagytam a srácot a padlón görnyedve, aki a golyóit szorongatta és közben már minden lehetséges istenséghez imádkozott. Gondoltam majd szólok Maynek, hogy fel kéne kaparni onnan, majd ő elintézi. Én pedig, mint aki jól végezte a dolgát, ott hagytam és nem foglalkoztam vele többet. Kis idő múlva, May tért vissza hozzám a pult mögé, csöppet lehangolva. Éreztem, ahogyan megáll mellettem és engem kezdett figyelni.

- Mi történt? - kérdeztem tőle, fel se nézve a megrendelőlapból.
- Semmi - jött a válasz egy nagy sóhaj kíséretében.
- Aha, persze. Ismerlek, bökd már ki - kérleltem már őt fürkészve.
- Hát,...Ő.
- Kicsoda? - vágtam értettlen fejet.
- Hát, Ő. Ott - bökött a fejével az egyik ablak melletti asztal felé. És láss csodát, az én ,,matracom” terpeszkedett ott és épp felénk bámult.
- Ez meg, mi a fenét keress még itt? - kérdeztem kicsit hangosabban, mint kellett volna, ugyanis ő ezek hallatán még szélesebben mosolygott, mint eddig. Oly annyira, hogy már lassan menetet vágott a nyakán az a hatalmas vigyor.
- Hát, te nem látsz?! - kérdezve May csodálkozva.
- Mit? Mit kellene látnom? - kérdeztem meglepődve - Azt még látom, hogy itt van, csak azt nem értem, hogy miért?
- Hát, te bolond vagy, ő egy istenség! És meghívtam - jelenti ki nemes egyszerűséggel - Most a házvendége, a bravúrod miatt. Szóval, leszel szíves és felveszed a rendelést, mindezt mosolyogva - mondta komolyan és azután sarkon fordult és berobogott az irodába.

Utálom, amikor ilyen főnökösködő, de igaza volt, és ezt tudtam. Még, hogy ez a taperolós majom egy istenség?! Ugyan már. Igaz, hogy a srác meg volt vagy 190cm magas, sportos alkat, kék szem és világos barna, rövid haj. Nem egy bánya rém, de nem minden a külső, lehet egy alma is kívülről szép, de nem ér semmit, ha a belseje férges. A gondolataimból a bárszék nyikorgása rántott vissza, ahogy a (May által istenségnek titulált) srác ledobta magát rá, miközben az arcomat fürkészte. Amint észre vette, hogy már nem magamban merengek, ismét megjelent rajta az a nagy vigyor. Mi van ezzel a sráccal? Beszívott? Vagy boldogság hormonokat szedd? Öcsémék, nem vigyorognak ennyit, miután felfalnak egy fél csokiboltot, pedig a csoki boldogít.

- Mit adhatok? - kérdeztem színtelen hangon.
- Egy tejeskávét, kérnék. Pohárba, ha lehetséges, a pólómon már nincs több hely - közölte pimaszul.
- Sajnálom. Kérsz, még valamit? A házvendége vagy - mondtam, már kicsit megenyhülve, mert tényleg sajnáltam. Tudom, hogy az én hibám volt, ha nem kapkodnék annyira.
- Igen, tudom. Már mondta a másik lány is. De köszi, elég lesz ez is.
- May, a másik lány - magyaráztam.
- Oliver - mondta- És te?
- Én volnék a pokol angyala, nem emlékszel? - kérdeztem- Pedig, azt hittem, elég mély nyomott hagytam benned - tűnődtem szem forgatva.
- Oh, persze. Emlékezetes találkozás volt - vigyorgott.
Kész, ez a srác, én itt bunkózok vele és még csak észre se veszi. Vagy nagyon hülye vagy mazochista. Elkezdtem készíteni a kávéját, de közben éreztem a hátamon, hogy bámul. Hát körülbelül oda, a hátam közepére kívántam.

Igyekeztem gyorsan csinálni, hogy minél kevesebb ideig kelljen a bájvigyorát néznem, mikor elkészült, odaadtam neki, de csak nem indult. Már kezdtem megijedni, hogy még 2-3 óra van zárásig és addig itt akar ücsörögni, de ahogy ebbe belegondoltam, megcsörrent a telefonja. Nocsak, csak nem szerencsém lesz egyszer az életben és teljesül egy kívánságom?! Felvette, majd sietősen elhadart egy; rohanokot, utána visszacsúsztatta a farmerja zsebébe a készüléket.
- Sajnos, mennem kell, de majd holnap látjuk egymást. Azt hiszem, mostantól ez lesz a törzshelyem - kacsintott egyet és az ajtó felé igyekezett.
Ezeket a szavakat, drága barátnőm is hallotta, aki ekkor dugta ki az orrát az irodából és sétált oda mellém. Én meg, mint akinek egy vödör vizet borítottak a nyakába, csak álltam ott teljesen lefagyva. Ez nem normális, szerintem ez a srác nem komplett. Mindegy nem is foglalkozom vele, egy lesz a sok vendég közül és kész.

Az a röpke 2-3 óra gyorsan eltelt, Mayjel végig ökörködtük a hátralévő időt. Hét órakor aztán, bezártuk az ajtót és rendet raktunk. Szegény Andrew, szörnyen megfázott, így két hétig betegszabadságon lesz, addig viszont May lesz a helyettese. Örömmel vállalta a feladatot, mondván, hogy első sorból láthatja Oliver és az én műsoromat. Biztos volt benne, hogy nem a mai nap volt az utolsó, hogy láttuk őt. Amint a székek is felkerültek, nem volt más dolog, mint bezárni. May felajánlotta, hogy elfuvaroz egy szupermarketbe, hogy bevásárolhassak és utána haza is visz. Örömmel fogadtam el, mert már rám fér egy nagy bevásárlás és kocsi nélkül ez nehezen hozható össze. Nekem is menne, ha egy barom nem húzta volna meg az én gyönyörűségemet. A bevásárlás után, felhurcoltunk mindent a negyedikre, majd May elbúcsúzott és haza ment. Én még kipakoltam gyorsan a szatyrokat, mindent elraktam a helyére, közben engedtem egy nagy kád vizet, amiben kipihenhettem magam. Amint meg volt a fürdés és minden más is, bemásztam a nagy, puha ágyamba és próbáltam nem a holnapra gondolni, mert már előre sejtettem, hogy nem lesz könnyű napom.