kedd, december 07, 2010

15. fejezet

Nos, Kedves Olvasók! (:

Végre sikerült befejeznem a következő fejezetet, remélem lesz, aki örül neki. Ebben a fejezetben történik egy-két dolog a páros között. És Alex is hozza a szokásos formáját. Ha tetszett, remélem meg írjátok nekem, megjegyzés formában. Hát, akkor billentyűzet kopácsolására fel! ^^ Jó olvasást! (:


- Pszt.
Ezt biztos csak álmodom. Csukott szemmel fordultam a hangirányába, mikor kinyitottam a szemem Alexszel néztem farkasszemet.
- Ne már – húztam a fejemre a takarót. – Ezt tuti csak álom – suttogtam, inkább csak magamnak, de mikor kikukucskáltam a paplan alól, még mindig láttam Alex álmos, nyúzott fejét, és össze-visszameredező haját.
- Mi van? – nyöszörögtem.
- Éhes vagyok – nézett rám kiskutya szemekkel.
- És May? – súgtam vissza neki.
- Alszik.
- Én is.
- De hát beszélgetünk.
- De aludni akarok.
- Éhes vagyok.
- És minden kezdődik elölről, ez egy ördögi kör – sóhajtottam fel lemondóan. – Gyere, menjünk, hagyjuk őt még aludni – néztem Olivér felé, miközben kikecmeregtem az ágyból.
- Én arra gondoltam,… – lelkesedett fel Alex a konyhába menet.
- Ácsi, Öcsi – vágtam közbe. – Először egy kávét, hagy döntsek magamba. Aztán leadhatod a rendelést.
- Hát jó – húzta el a száját.
Néhány kora hajnali pillanat, és egy jókora bögre kávé után, Alex kívánságait hallgattam a reggelire vonatkozólag.
- … talán ennyi elég is lesz – vigyorgott Öcsikém, mint egy jóllakott napközis. – Segíthetek is, ha gondolod.
- Hogy gondolom-e? Hát még szép, hogy segíteni fogsz, ha már miattad vagyok talpon – néztem az órára. –, fél nyolckor – szörnyedtem el, és ledöntöttem az utolsókorty kávémat.
- Akkor mozgás – tornáztam fel magam, és a hűtő felé navigáltam magam, csak hogy minél hamarabb készen legyünk, és hátha lesz még egy kis időm visszadőlni.
- Alex, ha ezt nem fejezed be most azonnal, itt hagylak, aztán azt kezdesz magaddal, amit akarsz – húztam el a szám, ami egy merő liszt volt.
- Jól van na, abba hagytam – csüggedt el látszólag, mert a következő pillanatban még egy maroknyi lisztet fújt rám.
- Hát jól van – csaptam le a kezemben lévő kanalat a pultra, és elindultam vissza a szobába.
- Bocsi, bocsi,… Lexy – ölelt meg. – Ne menj el, abba hagyom. Cserkész becsszó.
- Nem is voltál kiscserkész – motyogtam.
- Akkor csak megígérem – ölelt meg jobban. – Ha nem tartom be – bontakozott ki az ölelésből. – Lecsaphatsz ezzel – kapta fel a palacsintasütőt.
- Hmm,… az már kicsi ehhez a feladathoz. Most már a kuktát fogom előkeresni – mosolyodtam el. – Na gyere, haladjunk most már.

Amikor kész lett az a tömérdek kaja, Alex két nagy tálcát keresett elő, és mindegyikre két-két tányért pakolt. Végül pedig a tányérokra halmozta a reggelire készített rengeteg kaját. Amint ezzel is meg volt, célba vette a hátsó ajtót, és pillanatok múlva két rózsaszállal döcögött vissza. Egyiket a kezembe nyomta egy hatalmas mosoly és egy puszi kíséretében, a másiknak pedig keresett egy vázát, és az egyik tálcára tette.
- Jó étvágyat, és köszi a segítséget – vette fel azt a tálcát, amelyikre a rózsa került.
- Héé, most hova mész? Nem eszünk együtt? – néztem rá.
- Most nem – kacsintott. – Megyek, felviszem Maynek.
- Oh,… Ohhh – fogtam fel. – És én? Minek nekem ennyi? – böktem a tálcára.
- Nem csak a tiéd – fordult vissza az ajtóból. – Tényleg elég lassú vagy reggelente. Törd a buksid, de azt hiszem már kitaláltad.
- Cseles – pirultam el kicsit, és néztem, ahogy Alex átsuhan a nappalin, majd fel a lépcsőn.
- Hát jól van,… – motyogtam magam elé, majd a kezemben a tálcával, én is elindultam vissza a szobába.
A szobába érve, Oliver még mindig ki volt terülve az ágyközepén és nagyban aludt. A tálcát letettem a komódra, és az ablakhoz sétáltam, hogy kinyissam.
- Jó reggelt – hallottam egy álmos hangot.
- Neked is, álomszuszék – fordultam fellé, és visszasétáltam az ágyhoz.
- Gyere vissza – kapott a kezem után, és visszahúzott maga mellé.
- Nem vagy éhes? – ültem fel, és vettem az ölembe a tálcát.
- Hűha, hát te mikor keltél? – nézett végig a sok ételen.
- Alex éhes volt, mint mindig. És a gyomra hozzám húzta – húztam el a számat.
- Szegénykém – simított végig az arcomon, mire a fejem megint egy paradicsomhoz hasonlított. – Majd kárpótollak valahogy – mosolyodott el.
- Öhm,… Most inkább együnk – toltam közénk a tálcát.
- És ha előbb kárpótolnának – húzta fel az egyik szemöldökét, aztán gyors letette a tálcát a földre. Reagálni sem volt időm, már az ágynak szegezett a testével.
- Mi van, már megint a mumustól félsz? – mosolyodtam el most már én is, és próbáltam nem törődni azzal, hogy az arcom még mindig lángol.
- Majdnem – kacagott fel. – Ugye, a feminista-éned, még mindig szabadnapon van?!
- Igeeen.
- Jól van akkor – hajolt egyre közelebb. Mikor az ajka elérte az enyémet, először apró puszikat lehelt rá, ízlelgette, amitől a szívem, minden második ütemet kihagyta. Össze-visszakalapált, mint egy fogságba ejtett kismadár. Aztán egyre jobban elmélyítette a csókot, közben a kezével az oldalamat simogatta, amitől egy jól eső borzongás fogott el.
- Lexy – törte meg Alex hangja a csendet. Oliver a homlokát, az enyémnek támasztotta, és úgy nézett mélyen a szemembe. – Fúj gyerekek, szobára – robbant be Alex a szobába.
- Khm,… Ott vagyunk – kezdtem el hevesen körbe mutogatni a kezemmel, de közben nem szakítottam meg a szemkontaktust. – Máskor lelakatoljuk a szobát.
- Vagy valami cetlit kitehetnétek.
- Igaz, mert a csukott ajtó, nem elég nyilvánvaló.
- Hát, nem.
- Alex, minek jöttél?
- Ja, itt a cuccod. Este nem költöztél ki.
- Na nem mondod – forgattam a szemeimet, mire Oliver csak elmosolyodott.
- Hé Oli, nincs kedved később lehozni a csajodat a partra, mi lent leszünk May-jel – fogta csevegősre a témát Alex, mit sem törődve azzal, hogy mi Oliverrel kicsi a kupacot játszunk az ágyban.
- Hé Alex – szóltam neki. –, nincs kedved megnézni, hogy nem e vagyok lent a parton?! Mondjuk, MOST – hajítottam felé egy párnát.
- Jól van, vettem a célzást. De még nem akarok nagybácsi lenni – vigyorodott el.
- Csukd be az ajtót, de kívülről – motyogtam.
- Hol is hagytuk abba? – A következő pillanatban, már ott folytattuk, ahol Alex megzavart minket.
A kellemesen eltöltött percek után, jóllakottan, és kéz a kézben léptünk ki a szobából. A bejárati ajtón volt egy cetli, amin May kézírása tudatta velünk, hogy Zizit ne keressük, mert ők megetették és levitték magukkal, mi pedig akkor megyünk, amikor akarunk.
- Menjünk vagy maradjunk? – puszilt a nyakamba Oliver, és átölelt hátulról.
- Mit gondolsz? – bújtam még jobban hozzá.
- Menjünk, már biztos várnak – nyomott egy csókot a számra.
- Gyerünk – indultunk el a part irányába.
A parton töltött idő kellemesen telt, azt az egyet leszámítva, hogy ezt senki nem úszta meg szárazon. A fiúk, mint mindig most is nagyon elemükben voltak, és valami oknál fogva úgy gondolták, hogy ha a vízbe dobnak minket, lányokat, az vicces. Hát, csak szerintük. Mi, May-jel nem igazán toleráltuk, hogy tíz percenként, a vízben landoltunk.
- Többet sem megyünk veletek a partra – közöltem Alexszel, és Oliverrel, mikor beléptem a házba.
- Megyek átvedlek, valami szárazabb ruhába – nézett végig magán May, aztán elindult a lépcső irányába.
- Segítek – ajánlkozott egyből Alex.
- Szerintem, May elég nagy kislány, Öcsi. Talán ez még megy neki – húztam Alexet.
- Hát, öltözni talán tudd, de azért elkísérem, hátha a vetkőzésnél segíthetek – vigyorodott el a mondat végére és összenézett Oliverrel.
- Alex – kiáltottunk rá egyszerre May-jel.
- Gyerünk, gyerünk – irányította Öcsi, Mayt a lépcső irányába. – A cetlit tegyétek ki – kacsintott vissza, fel felé menet.
- Ezt még visszakapod – szóltam utána, mire halkan felkuncogott.
- Én is segíthetnék neked – jött oda mellém Oliver, és átkarolt.
- Ohh, na nem mondod?! – kezdtem mézes-mázas hangon. – De talán megoldom – villantottam egy fogkrém reklámba illő mosolyt.
- Akkor segíthetnél nekem – húzott még közelebb magához. – Ha már ilyen profi vagy.
- Hééé – sikítottam fel, mikor a vállára kapott. – Tegyél le – kapaszkodtam a hátába.
- Oliver vinni asszonyt, a szobába – mondta, hülye hangon. Nem bírtam ki röhögés nélkül, csak akkor hagytam abba, mikor letett. De akkor is csak azért, mert belém fojtotta egy csókkal.
- Mit szólnál, ha elkérném Alextől a kocsiját, és bemennénk a legközelebbi városba vacsorázni? – kérdezte mikor elváltunk.
- Az jó lenne – mosolyodtam el. – Egy randi?
- Ha nem zavar – nézett félve rám.
- Átöltözök akkor, adj félórát – bontakoztam ki a karjai közül. – És ha már fent vagy, leküldenéd hozzám Mayt? – kértem, miközben elindultam a fürdő felé.
- Nők – forgatta a szemét. – Persze, mindjárt küldöm az erősítést. Akkor én majd fent fürdők le – lépett mellém, nyomott egy puszit a számra, aztán felkapta a táskáját, és kiviharzott.
Ahogy Oliver kiment, berohantam a fürdőbe, és gyors lezuhanyoztam, aztán egy törölközőbe tekerve léptem vissza a szobába, ahol már May ücsörgött az ágyon egy ezer wattos vigyorral az arcán.
- Nos? – mosolygott rám.
- Igen? – kérdeztem vissza.
- Mentek?
- Úgy tűnik – indultam meg a cuccaim felé - amiket Alex még a reggel lehozott -, és próbáltam minél lazábbnak tűnni.
- Nem is izgulsz?! Hát, akkor én nem is kellek ide – szállt le az ágyról.
- De kellesz – kaptam el a karját, és odahúztam a bőröndjeimhez. – Mit vegyek fel? – néztem rá, elvégre kettőnk közöl, May jobban értett az öltözködéshez.
- Azt tudod már, hogy hova mentek?
- Nem. Csak annyit mondott, hogy vacsorázni megyünk, semmi mást. És hogy van félórám, vagyis már csak húsz perc – pillantottam az órára.
- Huuh, akkor siessünk – merült el könyökig a ruháim között.
Tizenkilenc perccel később, már útra készen álltam a tükör előtt, May-jel az oldalamon. A választás aztán egy térdig érő, pántnélküli fekete kis ruhára esett, May még a hajamat is becsavarta.
- Szép vagy – ölelt meg barátnőm. – Legyen szép estéd.
- Köszönöm – öleltem vissza. – El lesztek Alexszel?
- Még szép, majd kitalálunk valamit – kacsintott, amin mind a ketten jött nevetünk.
- Készen vagytok? – kopogott be Oliver.
- Készen – válaszolt May, miközben ajtót nyitott.
- Mehetünk – léptem Oli mellé, és a kezénél fogva a kijárat felé húztam.
- Huuuh, Tesó. Egész jó – kacsintott Alex, miközben May oldalba bökte. – Itt vannak a kulcsok, de vigyázattok rá – ejtette a tenyerembe a slusszkulcsot.
- Köszi, Alex. Majd igyekszünk, de nem ígérek semmit – kacsintottam most én rá, amitől teljesen elfehéredett.
- Sziasztok, majd jövünk – léptem ki az ajtón, Olivert még mindig magam után húzva.

5 megjegyzés:

  1. Huh csajszi ez kúrva jó lett!Legszívesebben lesmárolnálak!Na jó azért nem..néha kicsit túlzásba esek xD Nagyon jó lett várom a kövit!!!!Hamar hozzd mert már így is megőrülök hogy nem olvashatom!Könyvként akarom a polcomra!Baszki olyan elsöprő humorod van hogy majdnem összehuggyozom magam gyönyörömben xD na tessék már megint túlzok.Imádlak (L)
    Puxx
    Viki

    VálaszTörlés
  2. Szia ^^

    Hát ez valami omg volt o_O Basszus, ez megint olyan végig röhögöm az egészet típus fejezet. Hallod, tod mikor keltem volna fel Alex-nek, csináljon a nőjének ő kaját xD Ezen sokáig nem bírtam túllépni, hogy felébresztette szegény Lexyt xD De legalább kárpótoltál, úgy ahogy Oliver Lexyt. Am náluk is egyre jobban beindulnak a dolgok, olyan cukik. Áh, és az Oliver vinni asszonyt, a szobába rész áh, itt kb meghaltam xD Olyat röhögtem, ez olyan, mint abba a hülye alkonyat fordítás izébe vmelyik Jacobos rész xD
    Szegények jól eláztak, de a fiúk igazán segítőkészek voltak, vannak Alex-ne ötletei. De bakker, olyan hülye az a gyerek xD Kell egy Alex bátyó *.* Adsz nekem egyet? Kapsz helyette egy hugit (de előre szólok, hogy erős idegzet kell hozzá xD)
    Megint annyit ettek o_O xD
    Mikor mennek haza? Mikor lesz a házasság izé? És friss? Jajj siessél Bareeeeeeee! *.* *.*

    puszi, linsther

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Ma találtam rá az oldaladra és annnnyira tetszett, rögtön végig is olvastam az egészet...
    IMÁDOM, esküszöm nem tom mikor nevettem utoljára ennyit...
    De most tényleg mi lesz ezzel a házasság dologgal?????
    És már NAGYON örülnék a frissnek mert az egyetlen rossz dolog a történetedben h még nincs folytatás :)
    Nah de ha nem is árulsz el semmit a folytatásról...
    Tudod már kb. hány fejezet lesz az egész???

    Ja és még annyi h a bétád nem javította ki a fejit, vagy már csak én vagyok túl fáradt?

    VálaszTörlés
  4. Egyébként jó végre valami mást is olvasni, ami nem az Alkonyat 100.000dik verziója, vagy egyáltalán vámpíros vagy vérfarkasos story ami mostanság már a csapból is folyik.

    VálaszTörlés
  5. Szia Baree!

    Most néztem a saját blogomat, és láttam, hogy már hónapokkal ezelőtt írtál nekem, ne haragudj, hogy csak most olvastam, és eltűntem :/ válaszoltam rá, és nagyon jó érzés volt olvasni, szóval köszönöm :)

    Most pedig mindjárt hozzálátok elolvasni az összes fejezetet, amivel le vagyok maradva nálad, ami sajnálatos módon, elég sok :/ De nézzük a jobbik oldalát, van egy csomó fejezet, és nem kell annyit várnom a folytatásra :D Aztán ha elolvastam, kapsz egy kritikát, megígérem :)

    Puszi, Luca

    VálaszTörlés