Bónusz fejezet

Sziasztok!!^^

Mivel kaptam 6 kritikát, így itt egy bónusz fejezet!! :D Remélem tetszeni fog, és ez is megér néhány kritikát.


Jó olvasást!! :)

(Alex szemszög)

- Alex – sipította May az ajtón berobbanva egy délután.
- Mondd – nyögtem ki nagy nehezen, teli szájjal, mert éppen a pár perccel korábban megérkezett pizzát tömtem magamba.
- Hol vagy? – Indult meg a nappali felé.
- Pont itt – szólaltam meg kicsit érthetőbben.
- Ja, végül is elég, ha csak a csámcsogásod hangját követem. – Jelent meg mellettem és ledobta magát a kedvenc foteljébe. – Látom, tömöd a majmot, mint mindig.
- Vegyél, ingyen van – mutattam a doboz felé. – Mi a helyzet? Minek köszönhetem a látogatásodat? – néztem rá, egy fél pizza szelettel a számban.
- Azon gondolkodtam, hogy minél hamarabb szereznünk kellene egy ügyvédet, és megírnunk a végrendeletünket, mert ha Lexy hazaszabadul, nekünk annyi. Nem is tudom, hogy tudtál erre rábeszélni. Lexy a legjobb barátnőm, én pedig kint hagytam egy teljes hétre a semmi közepén, egy vadidegen pasival, és… – hadarta el egy szuszra, de elhallgatott, mikor hozzá vágtam egy díszpárnát. – Kösz, Alex. Ezt most muszáj volt? Nem tudsz normálisan viselkedni?
- És te, May, nem tudsz egy pillanatra csendben maradni, legalább amíg levegőt veszel?
- Nem, nem tudok. És mi lenne, ha egy pillanatra nem taplóként viselkednél? Menne egyáltalán?
- Menne, csak az sok energiát vesz el, és akkor a végén a jó fejségem kárára menne. Azt meg, Te sem akarhatod? – Kacsintottam rá, miközben felálltam a kanapéról, hogy kivigyem a tányéromat.
- Jesszus, mi a… – May nem tudta befejezni a mondatot a röhögéstől.
- Mi mi? – néztem kérdőn Mayre. – Most mi van? Mit röhögsz? – néztem végig magamon, hogy mit talál olyan viccesnek. De csak a bokszeremet láttam magamon, semmi mást.
- Mi a franc van rajtad? – visította és az alsónadrágomra mutatott.
- Mi lenne? A bokszerem. Szeretnéd, hogy levegyem? – mosolyodtam el, és már nyúltam is a csípőmhöz.
- Ne! – kiáltott fel hisztérikusan, és az előbb rajta landolt párnát hozzám vágta. – Mi van a gatyádon?!
- Nem jó a kérdés– világosítottam fel a fotelben röhögő lányt. – A helyes kérdés az lenne, hogy mi van benne? Megmutassam? – húztam fel a szemöldököm, és egy nagy vigyor kíséretében néztem Mayre.
- Olyan hülye vagy. Én a rózsaszín nyuszis és neon zöld birkás mintára gondoltam, ami a gatyádon van – mosolygott megint, mint a vadalma.
- Ja, hogy ez?! Mi a bajod vele? Az eladó csajszi azt mondta, hogy ez nagyon szexi.
- Az, nagyon szexi, az óvodások körében – vihogott tovább. – A plüsseidet és a cumidat hol hagytad?
- Hát, azok sajnos otthon maradtak. – Húztam fel magam mellé Mayt a fotelből, és a derekánál fogva közelebb vontam. – De Te lehetnél az alvótársam.
- Inkább kihagynám, köszi. Teljesen jó nekem a saját párnáim között – mondta kipirulva, miközben próbált ellökni magától.
- Zavar a közelségem? – Hajoltam felé olyannyira, hogy az arca csak centikre volt az enyémtől. Éreztem a leheletét, azt is, ahogy egyre szaporában veszi a levegőt. Élveztem a helyzetet, már hogy a fenébe ne élveztem volna?! Hisz’ amióta megismertem, azóta vonzódtam Mayhez, csak féltem, ha ezt neki is elmondtam volna, akkor jobbik esetben egy hátra arccal magamra hagyna. A rosszabbik esetben pedig, halálra röhögné magát rajtam és a képtelen ötleteimen.

Mocorogni kezdett a karjaim között, a mellkasomra tette a kezeit, így próbálta meg eltolni magát tőlem, de gyenge próbálkozás volt a részéről, és nem is fektetett bele túl sok energiát.
- Nem, nem zavarsz. Csak jobban szeretek egyedül lenni a személyes teremben – nyöszörögte alig hallhatóan.
- Oh, bocsi. Benne vagyok az aurádban? – hajoltam egyre közelebb hozzá bármennyire is próbált arrébb hajolni, nem sikerült kitérnie előlem.
- Ne beszélj hülyeséget, a kettő nem ugyanaz. – Ezen jót mosolyogtam.
- Valóban? – Már egészen közel voltam az ajkaihoz, de ahelyett, hogy letámadtam volna, inkább a nyakához hajoltam és megpusziltam, mire May felsóhajtott.
- Alex, azt hiszem, nekem mennem kellene – mondta nagyon halkan, de a kezei ahelyett, hogy ellöktek volna, inkább a derekam köré fonódtak.
- Én is úgy gondolom, mert biztosan nagyon-nagyon sok dolgod van. – Vontam még közelebb magamhoz, míg végül már egy centinyi hely sem maradt köztünk.
Az arcunk egyszerre indult meg egymás felé, már csak milliméterekre voltunk a másik ajkától. Mindkettőnk lélegzete egyre szaporább lett, mikor megszólalt May telefonja.
- Ezt fel kell vennem – suttogta a vállamba.
- Öhm… igen, persze. – Engedtem el. – Menj csak. – Léptem arrébb, és míg ő felvette a telefonját, addig én folytattam eredeti utamat, és kivittem az ágyra ledobott tányért a mosogatóba.
- Mennem kell, adódott néhány üzleti ügyem. – Jött utánam a konyhába, majd egy suta intés után már csak az ajtó csapódását hallottam.

Miután May magamra hagyott, a kanapén feküdtem elnyúlva, és rajta gondolkodtam. Még tisztán emlékeztem a diplomaosztójuk utáni bulira, és az ott történtekre.
Az egész évfolyamuk összegyűlt, hogy megünnepelje, hogy megszerezték a diplomájukat. Engem Lexy vitt magával, hogy legyen, aki haza fuvarozza, mert elvégre az az ő napjuk volt, megérdemelték, hogy koccintsanak… párszor. Rengetegen voltak, és az első útja mindenkinek az alkoholok felé vezetett. Az én nővérkém és a legjobb barátnője, May sem maradhatott ki a mókából, ők is arra indultak rögtön, ahogy beértünk a hatalmas bálterembe. Én nem mentem velük, mivel nem ihattam, de egyébként sem akartam elrontani az estéjüket azzal, hogy utánuk koslatok és amúgy sem voltam soha olyan bumburnyák gyerek, hogy a sarokban gubbasszak. Sőt, örültem is, hogy minél messzebb vannak, mert ahogy ők eltávolodtak tőlem egy lányokból álló, vagyis spicces lányokból álló csoport indult meg felém.
Míg a lányok vihorászását hallgattam - akik minden egyes kis poénomra vevők voltak -, végig úgy éreztem, mintha valaki bámulna. Mialatt a hölgykoszorú elkacagott az utolsónak elsütött poénomon, gyorsan körbenéztem a teremben, hátha meglátom, ki lehet az, akinek felkeltettem az érdeklődését. Nem is kellett sokáig keresnem, mert rögtön észrevettem May gyilkos tekintetét, amivel az engem körül vevő lányokat méregette. Nem kicsit lepődtem meg ezen, elvégre miért csinálta volna ezt? Bár, biztos csak Lexy kérte meg rá, hogy tartsa szemmel az öcsikéjét. Mi másért bámult, és tüntetett ki a figyelmével engem és a kis hárememet?! Egyébként is mindig bepipultam Lexy anyáskodása miatt, de azt már tényleg túlzásnak éreztem, hogy még a barátnőjét is rám állította. De ahogy Nővéremet kerestem a szememmel, őt nem találtam May közelében, pedig szívesen félrehívtam volna, hogy megmondjam neki, ezt fejezzék be, de nagyon gyorsan, és legközelebb csak akkor nézzem rám, amikor haza akar menni, addig pedig hagyjon lógva.
Mivel nem találtam sehol, visszafordultam a lányok felé, és tovább szórakoztattam őket. Egy kis idő elteltével a csapat dülöngélve elindult a mosdó irányába, így ismét egyedül maradtam. Neki dőltem az egyik oszlopnak, ami a társaival együtt ennek a hatalmas bálteremnek a tartóelemei voltak, és az alkoholmámoros embereket nézegettem, akik párosával mentek ki a friss levegőre, aztán vissza a terem szélében álló italoktól roskadozó asztalhoz.
Épp az egyik kis csoportot kísértem szemmel az asztalok irányába, mikor a tekintetem találkozott Mayével. Egy ideig csak farkasszemet néztünk, aztán hirtelen megmozdult és nagy léptekkel felém indult. Hirtelen azt sem tudtam, hogy jobb lenne, ha kimenekülnék előle, mert ki akar oktatni, vagy inkább ott várjam meg „lesz, ami lesz” alapon. Addig agyaltam, míg végül már semmi esélyem sem lett volna arra, hogy megpattanjak előle, így vártam. Lélekben felkészültem az okítására, bár fogalmam sem volt arról, hogy miért is kapom. Már csak fél méterre volt tőlem, de még mindig nem lassított vagy csak nem tudott az ital mennyiségtől, ami löketett adott neki.
És végül elém ért, vagyis inkább nekem csapódott, így a hirtelen jött lökéstől teljesen a falig hátráltam vele együtt, mert elkaptam a derekát, nehogy eldőljön. A falnál teljes volt a homály, mert a fények mind a terem közepére világítottak. Még én azon voltam, hogy stabilan megálljunk, és ne dőljünk el, addig May egyenesen rám bámult és egyre közelebb húzódott hozzám.
- May – szólítottam meg –, nem hiszem, hogy ezt Te komolyan gondolod. Túl sokat ittál. Gyere, haza viszlek. – Vontam még jobban magamhoz.
- Nem, ez nem az alkohol miatt van, az csak segítetett elindulni – nyöszörögte, miközben még közelebb hajolt hozzám. A következő pillanatban pedig már az ajkai megtalálták az enyémet, és a kezeit a nyakam köré fonta, testünket így még jobban a másikéhoz szorítva.
Az ajkai először gyengéden, majd egyre szenvedélyesebben vették birtokba az enyém minden egyes centiméterét. Aztán hirtelen elszakadt tőlem, és furcsán ködös tekintettel bámult fel rám, végül aranyosan elpirult és elrohant a mosdók irányába.

Azóta még csak hírét sem hallottam, és ez így is maradt volna, ha nem jövök Lexyhez, ahová berobbant az egyik délelőttön. Mintha került volna, többet nem is nagyon jött, pedig gyakran látott vendég volt itt.

A telefon csengése miatt nem tudtam tovább vinni a gondolatot.
- Igen, tessék. Idegosztály – szóltam bele unottan.
- Alex? Te vagy az? Itt May – szólt vissza egy félénk hang.
- Igen, én vagyok. Mi a baj?
- Hát szeretnék kérni egy szívességet, de persze, nem muszáj rábólintanod, ha nem akarod, én azt is teljesen megértem, és…
- May, a lényeget. Mit szeretnél kérni? – vágtam a szavába.
- Arról lenne szó, hogy csúcsforgalom van a kávézóban és egyedül nem győzöm, a másik emberünk pedig még mindig nem jött vissza. És kellene valaki, aki segít. És arra gondoltam…
-… hogy az a valaki lehetnék én? – fejeztem be a mondatát.
- Nos, igen, arra. De csak ha ráérsz és nem probléma – halkult el a hangja.
- Nem az, felöltözöm és tíz percen belül ott vagyok. Addig tarts ki! – bíztattam és aztán bontottam a vonalat.

Miután letettem a telefont, becsoszogtam a szobába, ahol a jó idő miatt magamra kaptam egy ujjatlant és egy térdnadrágot, meg egy dorkót. Az ajtó felé menet magamhoz vettem a pénztárcámat, a mobilomat és az előszobai szekrényről a kulcsokat. Hiába volt a kávézó csak pár sarokkal arrébb, ahelyett, hogy gyalog indultam volna, inkább kocsiba vágtam magam és már úton is voltam.

- Megjöttem – mondtam, miközben May mellé mentem a pult mögé.
- Örömmel látom. Akkor ezt kapd is magadra gyorsan – nyomott a kezembe egy kötényt. – Ne grimaszolj, ez előírás. Ha sikerült felvenni, akkor azt a formás hátsódat elvonszolhatnád az ötös asztalhoz, szivi.
- Oh, May. Szóval jó a seggem, mi? – kezdtem nagy vigyorgásba, és elindultam a vendégekhez, de mielőtt kiértem volna a pult mögül még megráztam Maynek a hátsófertályom. Sajna, csak egy fejcsóválást kaptam taps helyett.


- Záróra, végre! – lélegzett fel May.
- Húzós egy nap volt, az már biztos. Mindig ennyien vannak?
- Nem mindig, de vannak ilyen napok is – nézett vissza rám az ajtóból, ahol bezárt és megfordította a táblát.
- Azt vettem észre. – Törölgettem tovább az asztalokat.
- Még elpakolunk, aztán mára végeztünk is – sóhajtott fel, aztán mellém sétált, hogy segítsen.
- Ja. Holnap is jöjjek? – Támasztottam a két kezem a dereka mellett a pultnak, úgyhogy ő a testem és a bútor közé szorult.
- Öhm… ha nem gond. Akkor jó lenne – váltott a hangja egy oktávval feljebb.
- Nem, nem gond – súgtam a fülébe.
- Figyelj, Alex! – Lökte arrébb a kezem és távolabb lépett tőlem, mire én kiskutyaszemeket meresztettem rá. – Ami a délelőttöt illeti – kezdett bele.
- Mi van vele? Valami nem volt jó? – néztem rá csodálkozva, és elindultam felé, mire ő tovább hátrált.
- Én nem ezt mondtam, csak… Szóval, ez így gyors, lassíts le.
- Oh, mehetek feléd tyúklépésben is – mosolyodtam el.
- Nem, nem a mostani helyzetre gondolok…
- Ja, az más – szakítottam félbe, közben pedig elkaptam a derekát és magamhoz húztam.
-… hanem erre az egészre, ami most köztünk van. – Tette a kezét a mellkasomra és úgy próbált meg eltolni magától megint.
- Ne aggódj. Értem, mire gondolsz. Lassítunk. – Adtam egy puszit a homlokára, és visszatértem az asztalok és a székek pakolásához.
- Oké – lepődött meg.
- Akkor ez most azt jelenti, hogy van olyan, hogy Mi? – fordultam még vissza egy féloldalas mosoly kíséretében.
- Hát, én örülnék neki – pirul el, mire csak nem bírtam ki, és visszamentem, hogy adjak egy puszit a szájára.
- Hát még én! – simogattam meg az arcát. – Gyere, menjünk. A munka megvár, holnap is itt lesz. – Fogtam meg a kezét és navigáltam az irodája felé, hogy összeszedje a cókmókjait.
- Rendben, menjünk. Még hívok egy taxit – nyúlt a telefon után, de én megfogtam a kezét.
- Én kocsival vagyok, majd hazaviszlek – kacsintottam rá.
- Rendben – vidult fel, és nyomott egy puszit a számra.
- Oh, kisasszony, a fuvardíj drágább lesz – húztam magam után ki a kávézóból a kocsim felé.
- Majd megoldjuk – kacagott fel, mikor az ajtót zárta.

A kocsiban nagyon jó volt a hangulat, végig röhögtük és beszélgettük az utat. Aztán leparkoltam Lexy házánál, és az anyós ülés felé fordulva, May tágra nyílt szemeivel találtam szembe magam.
- Öhm, Alex. Szerintem valamit félre értettél – közölte velem May.
- Én aztán nem. Azt mondtam, hazaviszlek. Most itthon vagyok – világosítottam fel, és kiszálltam a kocsiból. Átsétáltam a másik oldalra, hogy kinyissam neki az ajtót.
- De… de én nem – hebegett össze-vissza, mikor segítettem neki kiszállni.
- Én betartottam a szavam, hazahoztalak – mosolyogtam rá.
- De Alex, azt hittem megbeszéltük – torpant meg. – Nekem ez gyors.
- Mi? Mi gyors? – néztem rá kérdőn. – Gyorsan megyek?
- Ne hülyülj! Tudod, mire gondolok. – Csapott a vállamra. – De ma akkor sem lesz semmi. Nem fekszünk le.
- Oh, akkor állva akarsz aludni? – néztem rá komolyságot tettetve.
- Jaj, Alex. Ne szórakozz, inkább hívok egy taxit, ami haza visz engem, az én lakásomra. – Fordult volna el tőlem.
- Jaj, May, ne csináld már. Csak szórakoztam – vontam magamhoz, és belepusziltam a nyakába. – Maradj, kérlek. Nem lesz semmi, rendelünk egy pizzát, megnézünk egy filmet és alszunk.
- De csak ha ehhez tartod magad… – bújt a karjaim közé, és indultuk el.

Miután a megrendelt pizzát elpusztítottuk a konyhában, bementünk a szobámba, hogy átöltözzünk, befeküdjünk az ágyba, és megnézzünk egy filmet. Még May is kerített magának egy pizsit Lexy cuccai közül, és én is átöltöztem, aztán már mindketten a paplan alatt is voltunk. A film alatt egyre közelebb araszoltam Mayhez, oly’ annyira, hogy a stáblista alatt már a karjaimban volt, és a fejét a mellkasomra hajtotta. Mire az is lefutott, May nyugodtan szuszogva aludt rajtam. Még egy darabig elnéztem az angyali arcát, aztán azzal a tudattal hunytam le a szememet, hogy Ő már az enyém. Hozzám tartozik, mert úgy akarja.

Véleményetekre, mint mindig most is kíváncsi vagyok. ;) Jó lett vagy hanyagoljam a jövőben az ilyen megnyilvánulásaimat? :) Gépelésre fel. :D