12. fejezet

Szervusztok Kedves Olvasók!!
Én is befutottam a következő fejezettel. :)
A fejezet kulcs szavai; ébredés, meglepetés, mosogatás, frizbi, ösvény. ;)
Nos, és akkor pár szót mondanék a következő fejezetről is. Ez a fejezet után, nem a következő, vagyis a 13. fejezet következik majd, hanem egy bonusz fejezet, ami egy másik szereplő szemszögéből írtam meg. De az még kicsit odébb van. :)
Addig is kellemes olvasást ehhez a fejezethez. :) Az előző fejezet kommentjeit nagyon szépen köszönöm, és remélem most is olyan sokan írtak. Jól esett. :)

Másnap reggel arra ébredtem, hogy mikor megfordultam az ágyon, nem találtam a külön bejáratú ágymelegítőmet. Felpattantak a szemeim, de rögtön vissza is csuktam őket, mert világosabb volt, mint képzeltem. Az ágy mellől kuncogást hallottam, bennem pedig a kíváncsiság győzött. Lassan újra megkíséreltem, hogy kinyissam a szemem, és a zaj forrása felé nézzek.
- Jó reggelt, Napsugár. Hasadra süt a nap! – Vigyorgott megszokott módon Oliver.
- Nem is süt rá, a takaró alatt van – nyüszítettem a paplan alól, amit időközben már a fejemre is húztam, mert még hunyorogva is nehezen viseltem az erős fényt.
- Hát… – jött a hang az ágy vége felől.
- Meg ne próbáld. Haza küldelek! – próbáltam fenyegetőzni, de kevés sikerrel, mert a következő pillanatban a takaró lekerült rólam, és én védtelenül maradtam a napfény ellen. De Olivernek nem volt ennyi elég, mert miután a takarótól megszabadított, teret engedett szadista hajlamainak.
- Na, kimászol végre az ágyból? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Azt lesheted. Inkább add vissza a takarómat, majd kicsit később kikecmergek – sipítottam, mint egy óvodás.
- Te akartad – mondta, és egy másodpercen belül süppedni kezdett a matrac. Azon nyomban felpattantak a szemeim, és néztem, ahogy Oliver araszolgat felém az ágyon.
- Mire készülsz? – kérdeztem egy kicsit magasabb hangszínen, mint szerettem volna, közben pedig én is összeszedtem magam, és elkezdtem feljebb csúszni az ágyon, minél messzebb tőle.
- Majd meglátod... Csak felébresztelek kicsit – folytatta rendíthetetlenül az útját felém.
Nem hagyhattam, hogy kiderüljön mi is a terve, mert volt egy olyan sanda gyanúm, hogy nekem az nem jelent túl jót, így azelőtt, hogy elért volna felpattantam, és elindultam az ajtóhoz. De ő sem volt ám rest, rögtön kapcsolt, hogy mit szeretnék, és még mielőtt kijuthattam volna a szobából ő hátulról elkapott, és az ágy felé kezdett tolni. Azt elérve, bemásztam a közepére, ő utánam mászott, és pillanatokon belül már felettem tornyosult.
- Oké, most már elmondhatnád, hogy mivel is szeretnél felébreszteni, mert ettől a reggeli fogócskától már teljesen fittnek érzem magam. – Néztem a szemébe, de észrevettem, neki még koránt sem állt szándékában abba hagyni a kínzásomat.
- Oh, hát csak eszembe jutott, amit Alex mondott – vigyorgott még mindig. Ajjaj, nekem ez nem jelent túl jót. Csak tudnám, miket mesélt neki drága Tesókám, de egy kis részletre perceken belül fény derült. Oliver felemelte a kezét, és lesújtott.
- Neee! – visítottam könnyes szemmel, mert már úgy röhögtem. – Hagyd abba, ne csikizz.
De csak nem hatotta meg a kapálózásom és a könyörgésem, így radikálisabb dologhoz folyamodtam, elkaptam a két kezét és megcsókoltam, amitől meglepődött, aztán, mintha ez természetes volna kezdett bele lendülni, én pedig kihasználva, hogy elterelődött a figyelme, úgy fordultam, hogy én legyek felül, és fél perccel később, már a fürdőszoba irányába nyargaltam menedék reményében. Útközben még a szekrény akasztójáról is lekaptam az oda aggatott trikót és rövidnadrágot. A fürdő magányában kifújtam magam, aztán egy kopogás után Oliver újra megszólalt az ajtón túlról, mivel, mikor beértem a helyiségbe a kulcsot elfordítottam a zárban.
- Nem menekülhetsz mindig – mondta lágy hangon. – Siess, megvárlak itt kint, van egy meglepetésem.
- Az előzőeknél is nagyobb? – kérdeztem vissza.
- Azt majd meglátjuk – mondta nevetve.
Nem szóltam vissza, gondoltam, egyszer neki is lehet gyereknap, legyen az övé az utolsó szó.

Negyed órával később, már lezuhanyozva és átöltözve léptem ki a fürdőszoba ajtaján vissza a szobába, ahol már Oliver várt rám az ajtó melletti falnak támaszkodva.
- Azt hittem, már lefolytál. Azon gondolkodtam, hogy kihívok egy vízvezeték szerelőt, aki kiszabadít – vigyorgott.
- Haha. A szép végeredményhez, sok idő kell – incselkedtem vele, és közben az ablakhoz sétáltam, hogy az eddig szorongatott vizes törölközőmet ráteríthessem az ott álló székre.
- És ezt nem is tagadom. – Ölelt át hátulról és adott egy puszit az arcomra, aztán megfogta a kezem és elkezdett az ajtó felé húzni. Akkor sem engedett maga mellől, mikor leértünk a lépcsőn, csak egyik kezével átölelte a derekam, míg a másikkal befogta a szemem. Erre megtorpantam.
- Nem tudom, mennyire vagy tisztában azzal a ténnyel, de ha eltakarod a szemem, akkor nem látok – próbáltam felvilágosítani.
- Tudom. Éppen ez a szándékom, hogy ne láss.
- Mire készülsz már megint? – kezdtem gyanakodni.
- Bebizonyítom neked, hogy nem minden pasi egyforma. Van olyan, akit más is érdekel.
- És te lennél az a valaki?
- Pontosan, szóval most ne ellenkezz, hadd okozzak meglepetést.
- Jó, rendben. De nem szeretnék orra bukni, szóval neked kell navigálnod.
- Nyugi, vigyázok rád.
- Attól félek én is.

Két perccel később véget ért az utunk, és megállt.
- Most már nézhetsz. – Vette le a szememről a kezét, de a derekamat még most sem engedte el.
- Hűha! – Néztem szét a helyiségben, ami nem volt más, mint a konyha. – De semmi szembetűnő dolgot nem vettem észre. Semmi változást nem láttam. – És…öhm, mit is kellene látnom?
- Hát… – Hervadt le a szokásos nagy mosoly az arcáról. Bármennyire nem akartam szánt szándékkal megbántani, mégis sikerült. – Hát, nézz az asztalra.
- Oh, csináltál reggelit? – Néztem rá csodálkozva.
- Igen, remélem, meg lehet majd enni– mondta és közben mintha elpirult volna.
- Biztosan– mondtam neki, hogy kicsit felviduljon. El is értem a várt hatást, mert ismét csak megjelent az arcán nagy mosolya. Az asztalhoz vezetett, ahol udvariasan még a széket is kihúzta nekem. Először fennakadtam ezen, de aztán elfogadtam a felkínált helyett.
A reggeli csendben telt el, mindketten szó nélkül ültünk, és ettük meg az hatalmas mennyiségű ételt.
Zizi is megkapta reggelire a szokásos adag konzervét, de még Oliver is csúsztatott le neki az asztal alatt egy-két finom falatot.
- Ez finom volt, köszönöm. – Dőltem hátra a székben, és a hasamra tettem a kezem, ami leginkább egy lufira hasonlított.
- Nagyon szívesen! – Jelent megy egy önelégült vigyor Oliver arcán. Szerintem, ezt a srác már így jött a világra. Ennyit vigyorogni! De az is lehet, hogy egy idő után begörcsölnek az arcizmai, és úgy maradtak. – Örülök, hogy ízlett. – Lépett mellém, és vette el előlem a tányért és az evőeszközöket, persze úgy, hogy a kezünk összeérjen.
- Várj, segítek. – Álltam volna fel, hogy a mosogatóhoz menjek.
- Nem, nem. – Terelt el a nappali felé. – Menj pihenj egy kicsit, mindjárt megyek én is. – Finoman lökött rajtam egy kicsit, hogy segítsen az elindulásban. Elvégre, minden kezdett nehéz. Ennyi evés után, meg főleg az megmozdulni. – Ezt pedig csak hagyd rám – bökött a háta mögött lévő mosatlanok felé.

Miután száműzve lettem a nappali kényelmes kanapéjára - ami valljuk be, nem is egy rossz dolog -, minden egyes alkalommal elmosolyodtam, amikor csörömpölést és halk káromkodást hallottam a konyha felől.
- Oliver, figyelj csak, én szívesen segítek. Csak hagyd használható állapotba a konyhát, légyszi – rimánkodtam a konyha felé, és már éppen felálltam volna, mikor Oliver alakja jelent meg a látóteremben.
- Mi történt? – néztem végig rajta, a pólója csupa víz volt, mint amire az imént locsoltak egy hordó vizet, a keze a könyökéig csupa hab volt, és hatalmas, kétségbe esett szemekkel pislogott rám.
- Ő, ha nem gond, akkor segítenél kicsit? – kérlelt.
- Persze. – Álltam fel. – De mit csináltál, hogy így nézel ki? – kérdeztem, miközben elsétáltam mellette. – Jesszus. Beltéri medencét csinálsz a konyhából?! – tátottam a szám, amikor megláttam a mosogató körüli vizes területet.
- Ez még kicsit új nekem, de majd feltakarítunk – jelentette ki.
- Mi ez a királyi többes? Skizofrén vagy, vagy mi a szösz? – fordultam meg a tengelyem körül, aminek a következtében, kis híján elhasaltam a padlón, de mivel Oliver „jó” szokásához híven, szorosan mögöttem ácsorgott, elkapott.
- Nem – vigyorgott, mint a tejbe tök. Hiába próbáltam volna kiszabadulni a karjai közül, csak nem sikerült. Sőt, miután észrevette, hogy menekülőre fognám a dolgot, még jobban magához húzott. – Gondoltam, hogy segítesz nekem – pislogott nagy szemekkel.
- Oh, hogyne. Gondoltad, mi? – húztam el a számat. – De ahhoz, hogy még ma végezünk, el is kellene kezdenünk.
- Aha. – Engedett el, egy kicsit hátrébb lépett, aztán elkezdett bámulni.
- Mi van már megint? – kezdtem kicsit felhúzni magam.
- Jól áll ez a felső, meg a víz is – vigyorgott kajánul.
- Mi? Milyen víz? – bámultam rá értetlenül, mire ő a felsőmre mutatott, ami kicsit átnedvesedet, az ölelgetése során. – A franc! – csúszott ki a számon, amire Oliver felkuncogott. – Nem vicces, érted? Ez is miattad van! – Vágtam hozzá a törlőruhát, ami, mint egy kalap landolt a fején.
- Nekem tetszik – vigyorgott még mindig. – De eddig is tetszett, szép vagy. – Simított végig az arcomon, és nyomott egy puszit a homlokomra, mire a válaszom csak egy szemforgatás volt.

A mosogatás végeztével neki láttunk kitakarítani a konyhát. Azt is megtudtam, hogy Olivernek a felmosás sem megy, bár, van olyan házimunka, amit egy pasi meg tud rendesen csinálni?! Lehet, de azok a pasik ritkaság számba mennek.
- Tudod mit? – fordultam Oliver felé. – Most menj Te a nappaliba pihenni, majd én befejezem a takarítást.
- Biztos? – kérdezte, de már indult is ki a konyhából.
- Persze, menj– hessegettem ki.
- Inkább addig kiviszem Zizit a kertbe. – Kapta ölbe a kutyát, aki ez előző pillanatban somfordált be a helyiségbe.
- Jól van, ha végeztem utánatok megyek.
- De siess! – Nyomott egy puszit az arcomra, mielőtt kilépett a hátsó ajtón a szabadba.
A konyha rendbetétele után elindultam, hogy megkeressem őket. Az ajtón kilépve majdnem levitte a fejem egy felém száguldó frizbi, fél pillanattal később pedig majdnem elgázolt Zizi, aki lelkesen kergette a műagyag repülő játékot.
- Bocsi! – intett felém a kert végében ácsorgó Oliver.
Egy fejcsóválás kíséretében indultam meg felé, hogy közöljem vele az ötletemet arra vonatkozólag, hogy mit csinálhatnánk még aznap.
- Ne haragudj, nem direkt volt – kezdett magyarázkodásba, mikor mellé értem.
- Nem gond – néztem le a blökire, aki már a lábunk elé tette a csupa nyál frizbit, és nagy szemekkel bámul fel ránk. – Lenne egy programajánlatom mára – mondtam, és lehajoltam a játékért, hogy elhajítsam.
- És mi lenne az? Lemegyünk a partra? – figyelt engem Oliver. – Úgy is olyan nagyon meleg van ma, jó lenne lehűteni magunkat.
- A francba.
- Mi az? – nézett rám kíváncsian.
- Mondhattad volna hamarabb, most öntöttem ki a felmosó vizet – vigyorodtam el a mondat végére.
- Ja, az biztos jó lett volna – vágott fancsali képet. – Na, de akkor lemegyünk a partra?
- Nem, nem a partra. De ott is lesz víz, hozd a fürdőgatyádat is. – Indultam vissza a házba, hogy én is összepakoljak.
- Akkor a kádba megyünk? – vigyorgott a saját poénján, de az értetlen arc kifejezésemet meglátva, hozzá tette. – Ott is van víz.
- Jaj! – fogtam a fejem. – Túl sok időt töltöttél Alexszel, már megártott. Öt perc múlva találkozunk a nappaliban, addig kapd össze magad – szóltam még vissza.
- Igenis, őrmester – tisztelgett játékosan.
A szobámban magamra kaptam a fürdőruhámat és egy rövidnadrágot, aztán egy oldaltáskába dobáltam egy törölközött és még néhány olyan dolgot, amire nem valószínű, hogy szükségünk lesz, de ki tudhatja. A nappaliba érve még csak Zizi volt elterülve a kanapén, így még Oliverre vártunk, kibandukoltam a konyhába, hogy magamhoz vegyek pár üveg vizet, a gyümölcskosárból pedig néhány almát is szereztem. Zsákmányomat a táskába pakoltam és a nappaliba visszaérve már Oliver is előkerült rövidnadrágban, ujjatlanban és a nyakában egy törölközővel.
- Mehetünk? – tette fel a kutyára a pórázt.
- Induljunk – léptem ki a házból, és miután ők is követték a példámat, bezártam az ajtót.
- És most merre? – kérdezte kíváncsian Oliver, mikor feléjük fordultam.
- Egyenesen az erdőbe – mutattam a fák között húzódó ösvény fele.
- Oh! – lepődött meg. – Nos, a hölgyeké az elsőbbség, tessék csak. Majd mi követünk, vagyis hátulról fedezünk – mosolygott.
- Jól van – léptem én elsőnek a kitaposott ösvényre.
- De azt még mindig nem mondtad meg, hogy hova is megyünk – törte meg pár perc elteltével a csendet.
- Az legyen meglepetés. Reggel Te leptél meg, most rajtam a sor – kacsintottam rá.
- Hmm, és melyik bozótosban szeretnél meglepni? – húzódott a szája a szokásos vigyorra.
- Annyira hülye vagy. Ezt tanították neked valahol, vagy… – kapta el a karom és rántott magához, ezzel belém fojtva a szót.
- Vagy? – nézte a számat.
-… vagy magadtól jönnek az „okosságok”? – fejeztem be a mondatomat.
- Magamtól, de csak a közeledben – hajolt hozzám.
- Oh, micsoda kiváltság. Most megtisztelve érzem magam – színészkedtem, de ahogy még közelebb hajolt, a többi mondanivalómat egy könnyű szellő kifújta a gondolataim közül, mintha ott sem lettek volna.
Már majdnem megcsókolt, mikor hirtelen elvesztette az egyensúlyát és engem is magával rántva elterültünk az avarban. Amikor legördültem mellé, mindketten felültünk és lenéztünk Oliver lábara, hogy ugyan miben bukott fel. Az első, amit észrevettünk, azok Zizi hatalmas bűnbánó szemei voltak, amiket felénk meresztett. Egy kicsit arrébb nézve pedig már az okát is tudtuk. A póráz szára Oliver lába köré volt tekerve. A kis kópé szeret a középpontban lenni, de mivel nem rá figyeltünk, ezért akcióba lendült, hogy elérje a célját. Ezen elmosolyodtam, és míg Oliver bosszús arccal kiszabadította magát, addig én talpra kecmeregtem.
- Jól vagy? – kérdezte miközben ő is felállt.
- Persze, csak meglepődtem. – Simogattam meg a blöki buksiját. – Menjünk, már mindjárt ott vagyunk – indultam tovább.
Két-három perccel később megálltam az út végén, és csak bámultam a fák között megbúvó érintetlen tájra. Oliver is megállt mellettem, és egyetlen szó nélkül meredt ő is előre.

És akkor vélemény nyilvánításra fel.  ;) Várom a kommenteket. :)
[A chatbe is kiírtam, hogy ha ehhez a fejezethez is kapok 6-7 kritikát, mint a másikhoz, akkor, 2-3 napon belül felteszem a bonusz fejezetet. Vagy hamarabb, mikor meg lesznek a kommentek. DE ha nem lesz annyi, akkor is felteszem egy héten belül. Ez csak egy alku.;)]