18. fejezet

Na Drágáim!!
Akkor itt is lennék, megkésve, és minden egyéb. Nem lett se túl hosszú, se túl akció dús...
Ahogy elnéztem mostanában sokan pártoltak el az oldaltól, ami persze az én hibám részben, ezzel tisztában vagyok, de akik még maradtak, azoknak köszönöm szépen! Örülök, hogy a chatben is kapok ösztönzést, és a kommenteket is köszönöm; drága linsther-emnek, és Kingának. Remélem most is lesz, aki hagy maga után visszajelzést. Sokat jelentene nekem! ^^
És akkor jó olvasást! :)

- Mi már összecsomagoltunk, és megyünk is aludni, csak ezt akartuk elmondani – pattant fel May a kanapéról. – Különben is, ahogy elnézlek titeket, rátok férne valami száraz… ruha – nézett végig rajtunk. Már el is felejtettem, hogy egy merő vizesek vagyunk.
- Mi akkor megyünk is, igaz Alex? – nyújtotta a kezét az említett felé, aki vigyorogva bámult ránk, és biztos vagyok benne, hogy már legalább ötven elmélete van arra, hogy mi mégis, mi a csudáért áztunk így el.
- Én még ráérek egy kicsit – húzta Mayt az ölébe, úgy, hogy a szemét le se vette rólunk.
- Khmm,… – köszörülte meg May a torkát, és ismét egyenesbe tornázta magát. – Jól van, bámészkodj még, de én felmentem. – És felrobogott a lépcsőn.
Alex se bírta sokáig, talán még úgy húsz másodpercig, aztán ő is feltápászkodott, és May után ment. 

Oliverrel már csak ketten maradtunk lent a nappaliba, mindketten a párocska után bámulva.

- Nos…
- Hát akkor… – kezdtük egyszerre.
- Mondd csak – nézett rám.
- Nem, mondd előbb te.
- Jó – mosolyodott el. – Akkor mész te előbb fürdeni?
- Miért lemosod a hátam? – vigyorogtam rá.
- Csábító, de arra gondoltam, hogy addig megcsinálom neked a forró csokidat.
- Ohh, hát az sokkal, de sokkal jobban hangzik. Akkor mindjárt jövök, de finom legyen – indultam meg a szoba felé, de elkapta a kezem.
- És mi lesz a fizetséggel? – vont közelebb magához.
- A mivel? – húztam fel a szemöldököm.
- A fizetséggel, előre kérem.
És még mielőtt visszavághattam volna valamivel, mert szerettem volna, de ahogy megéreztem a száját, az enyémen, minden kiszállt a fejemből. Tessék még egy dolog, amiért kerülni kellene a pasikat. Még gondolkodni se hagynak.

A fürdőből jöttem kifelé, mikor Oliver fogott meg a vállamnál fogva, és a nappaliba navigált, ahol lenyomott a kanapéra, majd a kezembe nyomott egy bögre, gőzölgő italt, és szó nélkül elindult a szoba felé.
- Mindjárt jövök – mosolygott még vissza az ajtóból.

Egy bögre forró csoki, és úgy húsz perc múlva arra keltem, hogy megmozdul alattam a kanapé. Biztos elnyomott a buzgóság, Oliver a kezeimet a nyaka köré tette, és a karjában lavírozott velem a szobánkba. Nem tudom, hogy annak a számlájára írható fel, hogy már félálomban voltam, vagy valami más fura erőnek, de ahelyett, hogy azt vártam volna, hogy minél távolabb kerüljek tőle, a kezeimet még szorosabban fűztem a nyaka köré, és magammal húztam le az ágyba. Kicsit meglepődheted, mert mintha megdermedt volna néhány pillanatra, de aztán csak beljebb tett az ágyon, és ő is mellém feküdt. Magához vont, és a fülembe súgott.
- Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott – nyomott egy puszit a homlokomra. – De aludj csak – ölelt még jobban magához. És az ellenkezés legkisebb szikráját sem tanúsítva alvás közben, karjai közé simultam. 

- A francba. – Hallottam reggel egy keserves, ám annál hangosabb véleménynyilvánítást.
- Szép jó reggelt – fordultam hasra, és úgy pislogtam Oliverre, aki az ágy mellett állt, kezében egy tálcával, és a lábát fájlalta. Egy bocsánatkérő mosollyal az arcán, indult meg felém.
- Neked is – ült le az ágyra. – Ne haragudj, nem így terveztem…
- Akkor mégis hogyan?
- Háát – kúszott közelebb hozzám. – gondoltam először is készítek valami reggelit – intett a tálca irányába, ami időközben az éjjeli szekrényre került.
- Ez pipa – nyomtam el egy ásítást.
- Aztán gondoltam, visszasettenkedem vele – csúszott még közelebb, már csak néhány centi volt köztünk. – És már csak egy lépés marad hátra.
- Ez egy fél pipa, de mi az utolsó? – nyomtam fel magam, és a könyökömre támaszkodva figyeltem, ahogy egyre közelebb kerül az arca az enyémhez.
- Hát, ez – tüntette el azt a pár centis távolságot kettőnk közt, és megcsókolt. 

- Verőfényes szép jó reggelt, gerlicéim – rontott be Alex az ajtón, és magát egy cseppet sem zavartatva, leült az ágy szélére, és nagyokat pislogva nézett ránk.
- Az volt – feküdtem Oliver mellkasára, aki időközben visszadőlt mellém. – Téged nem zavart a csukott ajtó? – néztem csúnyán Öcsikémre, vagyis próbáltam, de ahogy elnéztem nem sok eséllyel.
- Nem igazán, meg már csukva sincs – intett az ajtó irányába.
- De volt,… - kezdtem el vitázni vele, miközben Oliver mellkasa hullámzani kezdett a félig meddig sikeresen elfojtott nevetéstől. – Alex – vettem mély levegőt. – Mit akarsz?
- Zavarok?! – pislogott ártatlanul.
- Áhh,… épp rád vártunk. Szerinted? – forgattam a szemem.
- Huuh, ezt örömmel hallom. Csak érdekelne, hogy a pakolással, hogy álltok? Kivinném a kocsihoz, egy óra múlva indulni kellene.
- Még pakolunk, de ha meg van, majd szólok, és kivisszük – szólalt meg Oliver is.
- Okés – vigyorodott el Öcsi, és továbbra is nagy kényelmesen az ágy szélén ücsörgött, és minket vizslatott. – És hogy aludtatok? – jelent meg egy sunyi mosoly az arcán, már előre tudtam, hogy ez nagyon nem jól kezdődik.
- Jól – húztam össze a szemem, ezzel is valahogy Alex tudtára adni, hogy jobb lenne, ha nem feszegetné tovább a dolgokat.
- Aha, és vigyáztatok? – dőlt előrébb. – Még nem akarok nagybácsi lenne. – Ez azért váratlan volt, de szerintem az arcom el is árulhatott, mert Alexből kirobbant a röhögés.
- Alex – sikítottam, miközben felpattantam az ágyon, hogy Alexre vethessem magam, de megelőzött. Ő is felugrott, és mikor a közelébe értem egyszerűen a vállára kapott és elindult velem ki a szobából. 

- Alex, most azonnal tegyél le – csapkodtam a hátát.
- Áhh, majd mindjárt – nevetett fel.
- Most – követeltem tőle, mint egy makacs három éves, bár tudtam, hogy felesleges, ha a fejébe vette, véghez is viszi.
A fürdőszoba ajtaja előtt megállt, de éppen csak addig, még az értetlen arcot vágott May kilépett rajta, aztán bemasírozott, megnyitotta a hideg vizet, és a kádba fektetett. Egyből kirázott a hideg, ahogy a hideg vizet megéreztem magamon.
- Ezt még nagyon megbánod, elkezdheted ásni a sírod – vacogtam össze-összekoccanó fogakkal.
Az ajtó felé pillantva, Oliver és May csodálkozó arcát láttam, aztán visszanéztem a nevetéstől görnyedő öcsémre, és elszállt bennem a pumpa.
- Alex – pattantam fel hirtelen, Alex meg, mint akit puskából lőttek ki, úgy kezdett el rohanni előlem.
Elszáguldottunk a két bámészkodó mellett, és épp elcsíptem May egy sóhaját; Ezek már megint kezdik.
A hátsó kertbe rohantunk ki, és mint két veszett mókus szaladgáltunk a kertben, Alex természetesen szétröhögtem magát, hogy milyen béna kósza kísérleteket teszek azért, hogy őt elgáncsoljam, kibuktassam, megcsapkodjam, és a többi. 

Egy idő után, Oliver és May is kiült a teraszra, egy-egy bögre kávé kíséretében, és minket bámultak. Mikor már kezdett elfogyni a szuflám, eloldalaztam a ház oldaláig, és megnyitottam a kerti csapott, aminek a végére a slag volt felerősítve, és még Alex pihenésképpen, megont görnyedt a röhögéstől, így őt is váratlanul érte a hidegzuhany. Egyedül talán Zizi volt az, akinek tetszett ez az egész reggeli le-felfutkosás, és pancsolás, mert ő végig kitartóan ugrált, rohangált körülöttünk. 

Miután kipancsoltuk magunkat, és a szemlélődőket is sikerült eláztatni, mindenki visszavonult átöltözni és a maradék holmiját elcsomagolni. Harminc perccel később, már magunk mögött hagytuk a nyaraló magányát, már az autópályán száguldottunk vissza a nyüzsgő nagyvárosba.
Persze folyamatosan ment a hülyeség, egy perc nyugalom nem volt, épp egy Maroon5 szám ment, amit Alex próbált meg a legnagyobb bánatunkra imitálni.
- Istenem Alex, inkább hagyd ezt abba, olyan vagy, mint egy bagzó macska. 

Otthon, édes otthon. Jutott eszembe, mikor megérkeztünk a lakásoktól zsúfolt épület elé. Gyors kipakoltuk a cuccomat, és Oliverrel a nyomomban elindultunk fel a lépcsőn. Alex még tett egy kitérőt, haza szállította Mayt. A kulcsokkal babráltam a zárnál, de nagy meglepetésemre belülről kinyílt az ajtóm. És hirtelen apám óvó karjai közt találtam magam.